Újabb Corey - novella

  - Újra itthon! - ironikus boldogsággal a hangomban kiáltottam fel, amint beléptem az ajtón. Újra itt, a szűkös kis panellakásban. Pár napot voltam csak távol, s míg be nem léptem, nem is emlékeztem rá, milyen is valójában a hely, amit otthonnak hívok. A válltáskámat az erkélyre menet lelöktem a kanapéra, s kiléptem. Nagyot szippantottam. A megszokott kisvárosi illatok. Az erkély alatt királyként elhelyezkedő nagy fán most is sok madár kergetőzött. Talán ezek is tudnak fogócskázni? Debilség.
  Már ha az erkélyen voltam, rá is gyújtottam egy cigarettára, s a tarajomat babráltam. Annyira megszokta már a fejem a punk frizurát, hogy kis híján zselé és hajlakk nélkül is beállt ebbe az irányba. Reméltem, hogy nem kezdek el kopaszodni pár éven belül.
  Pár perc múlva fáradtan nyomtam el a csikket a hamutartóban, s bementem. Elkezdtem kipakolni a cuccaimat a táskából, a szennyest be a mosógépbe, a lomot a kukába, és minden dolgot a neki szánt helyre. Ahogy kotorásztam, egy boríték akadt a kezembe. Lassan kihúztam.
  - Hogy kerülsz Te ide? - kérdeztem félhangosan. Megfordítottam. Írtak a hátuljára.
,,Olvasd el, Corey. Fontos. " Alá pedig annyi, hogy ,,Lisa".
Lisa. Egy szó, amely túl sok emléket idéz fel bennem. De hogyan került ez a boríték a táskába? Ki rakta bele? Lehet, hogy az egész csak egy nagy átverés. Craig el tudja vetni a sulykot poén terén néha.
,,Olvasd el, Corey. Fontos." Mintha az Ördög kísértésének a hangja lett volna. Leültem a konyhában az asztalhoz, s magam elé tettem a borítékot, meg a hamutálat, s cigivel a számban szemeztünk.
  Ő bizonyult erősebbnek. Feltéptem a borítékot, és elkezdtem olvasni a levelet.
Ha nem is boldogabban, de nyugodtabban éltem volna életem hátralevő részében, ha ezt nem teszem meg.


(Folyt. köv. Elég hosszú sztori lesz ez.)