Egy tipp a vezetőségnek

Nem titok, ha minden igaz, Ricsén Augusztus 18-án Sz.S.R.B, Endorama, és még több rockzenekar fellép egy falusi rendezvény alkalmából. Egyik tag csinált egy csoportot, ahol a koncerttel kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztunk, majd szóba jött egy s más.
  Mint kiderült a sztárvendég Wolf Kati lesz, hatalmas összegekért, természetesen. Ott is kifejtettem a véleményem ezzel kapcsolatban, s itt is ki fogom. Szóval, van egy ember, jelen esetben Wolf Kati. Egy média által megismert énekesnő, de semmi kiemelkedő teljesítmény, a városból sem kell kimennem, és szebb hangú emberekkel találkozhatok. Mivel azonban Ő egy sztár lett, ezért jelen pillanatban Ricse nem tudom, mennyit fizet azért neki, hogy eljön, elénekel tíz számot, és hazamegy. Pedig Katinak azért van nézettsége, és bőven kapna pénzt máshol is.
  De nézzük a másik oldalt. Itt van a dobosunk,egy ricsei fickó. Vérprofi a fickó, ahogyan például az Endorama és az Sz.S.R.B is igen tehetséges zenekar (és még lehetne sorolni rengeteget a helyiek közül) és a ricsei önkormányzat kereken 0 DARAB FORINTOT fizet azért, hogy egy tehetséges lakos egy (jelen esetben kettő) tehetséges zenekarral bármilyen hírnévre tegyen szert, pedig lehet, hogy ez később az önkormányzatnak ugyan úgy megérné. Esetleg. De nem. Hívni kell egy média kreálta énekesnőt.
  Szóval ennyi, hogyan várjuk, hogy meg lehessen élni a zenélésből, ha egy község nem a sajátjait erősíti, hanem másért fizet feleslegesen.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések