A nyár (1. évad záró része)
- Shhshshpsppshhsh - kezdett egyre idegesítőbben hangzani a suttogás a szomszéd szobából. A szemeimet nyitottam ki szépen, lassan, csipásan. Még nem voltam eléggé magamnál ahhoz, hogy dühöngeni tudjak az immár megszakadt álmomban szereplő gyönyörű nőktől, de ahhoz már volt bennem elég energia, hogy rájöjjek: a saját ágyamon fekszem éppen, a redőny felhúzva, s tökéletesen a szemem közibe éget a Nap drága sugárja, melynek nyomán máris 35 fokos lett az orrom. Igaz, ez még mindig nem olyan durva, mint a Berci pálinkája.
Hol tartottam? Ja, igen. Most kezdtem el dühöngeni az eltűnt lányok miatt, s próbáltam az alvás folyamatát, vagy legalább a teljes ébredését egy kicsit tovább húzni, s lassan kezdtem betölteni magam körül a területet, bár a még ébredező elmém nem volt hajlandó gyorsabban dolgozni. Aminek azonban roppant örültem, az az volt, hogy meg tudtam mozgatni a végtagjaimat. Igen, ennek örülni kell. Ha netán egyszer szingli leszek... Úgyhogy a fejem mellől lelöktem a fő'dre a nadrágot.
- De nem is ittam tegnap... - gondoltam magamban a szemeimet dörzsölve. Fülembe is visszatért az élet, s hallom az idegszexualizáló sustorgást a szomszédból.
Loading... Loading... Loading... Ja, tényleg, nekem van egy húgom, aki a szomszéd szobában alszik! Nem baj, na, hét év alatt még nem sikerült megszokni a jelenlétét, nem tehetek róla. Gondoltam, bevetem az új "Szívinfarktus" gyereknevelési módszert.
- Maci!! - mély japán szamuráj hangon üvöltöttem át az ágyon feküdve, s hallom, hogy a szomszédban megáll az élet. Szegény áldozat nem is tudja, hogy mi vár rá. Az ágya közvetlen a szobánkat elválasztó függöny mellett van. Zihálva veszi a levegőt. Következő pillanatban pár másodpercre a fülétől elhangzó Endorama shout olyannyira megrémítette, hogy csudára! Mogorván néztem utána, hogyan szalad visítva ki a szobából.
Duzzogva indulok az ágyam felé, s az ablakomon hallom az egyik ősöm hangját, az óra szerint kerek 8 órakor:
- Egyél, aztán gyere ki egy percre, segíteni kellene. - A nap végén beigazolódott a sejtésem, hét óra után letelt mind az egy perc. Igen, felénk érdekesek a szombatok.
Hol tartottam? Ja, igen. Most kezdtem el dühöngeni az eltűnt lányok miatt, s próbáltam az alvás folyamatát, vagy legalább a teljes ébredését egy kicsit tovább húzni, s lassan kezdtem betölteni magam körül a területet, bár a még ébredező elmém nem volt hajlandó gyorsabban dolgozni. Aminek azonban roppant örültem, az az volt, hogy meg tudtam mozgatni a végtagjaimat. Igen, ennek örülni kell. Ha netán egyszer szingli leszek... Úgyhogy a fejem mellől lelöktem a fő'dre a nadrágot.
- De nem is ittam tegnap... - gondoltam magamban a szemeimet dörzsölve. Fülembe is visszatért az élet, s hallom az idegszexualizáló sustorgást a szomszédból.
Loading... Loading... Loading... Ja, tényleg, nekem van egy húgom, aki a szomszéd szobában alszik! Nem baj, na, hét év alatt még nem sikerült megszokni a jelenlétét, nem tehetek róla. Gondoltam, bevetem az új "Szívinfarktus" gyereknevelési módszert.
- Maci!! - mély japán szamuráj hangon üvöltöttem át az ágyon feküdve, s hallom, hogy a szomszédban megáll az élet. Szegény áldozat nem is tudja, hogy mi vár rá. Az ágya közvetlen a szobánkat elválasztó függöny mellett van. Zihálva veszi a levegőt. Következő pillanatban pár másodpercre a fülétől elhangzó Endorama shout olyannyira megrémítette, hogy csudára! Mogorván néztem utána, hogyan szalad visítva ki a szobából.
Duzzogva indulok az ágyam felé, s az ablakomon hallom az egyik ősöm hangját, az óra szerint kerek 8 órakor:
- Egyél, aztán gyere ki egy percre, segíteni kellene. - A nap végén beigazolódott a sejtésem, hét óra után letelt mind az egy perc. Igen, felénk érdekesek a szombatok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése