Corey 5. - Amit nem kellene

Lisa a padlásszobába fészkelte be magát. Ha netán valaki betörne, akkor mindenképpen találkozzon velem a földszinten. Az új törvénynek hála azt csinálhttam vele a ház falain belül, amit akartam. Lisának ugyan nem mutattam, mert nem akartam, de a pisztolyomat is elhoztam. Nem lehet ám ezekben bízni.
  A motorral beálltam hátra. A nap már régen lement, én pedig bent dohányoztam egy kislámpa mellett a konyhában. Előttem egy tálca szalámi és egy szelet kenyér, de igazából nem voltam éhes. Olyan jól esett, hogy gondolkodás nélkül nézhettem ki a fejemből, semmit nem csinálva. Semmi nesz, a környéken mindenki alszik, pedig alig múlt kilenc óra. A táskámat lelöktem az egyik alsó szobába. Kértem egy lepedőt az éjszakára, ha esetleg hideg lenne, de tudtam, hogy aludni úgy sem nagyon fogok éjszakánként, vagy ha igen, nem leszek száz százalékosan kipihenve.
  Léptek hangja ütötte meg a fülem, s egyből a lépcsőre néztem. Lisa ballagott éppen le egy mamuszban, egy igencsak rövid nadrágban, s egy fehér pólóban. Ez a kombináció nagyjából arra való, hogy minden testi adottságát szemügyre lehessen venni minden szögből. Ha nem lettem volna túl romantikus, valószínűleg megpróbálom visszaszerezni, sőt, gondoltam is rá akkor.  Nálam azonban ez nem egészen így megy. A cigit beraktam a számba, s két kezemet összekulcsolva a térdemen pihentettem. Közben végig őt néztem, pontosabban a szemét kerestem. Ő azonban mintha szándékosan nem is nézett volna rám. Mikor leért, megállt előttem.
  - Nem aludnál velem ma este? - valahogyan sikerült kishíján lenyelnem a csikket, de egy teljesen szokványos köhögési rohammal ezt sikeresen lepleztem. Elnyomtam a maradványát a cigarettának, majd Lisa szemébe néztem.
  - Miért is pontosan? - kérdeztem frappánsan
  - Félek... Túl messze leszel, ha lent vagy. Mi lesz, ha például az emeleti ablakon jön be? - a homlokomra csaptam elkeseredettségemben. Igaza volt, teljességgel, de azt is tudtam, hogy ez csak egy olcsó próbálkozás, és muszáj vagyok bedőlni neki, mert ha igaza van, akkor rossz vége lesz. Sóhajtottam egy nagyot.
  - Rendben van, felmegyek. - láttam a szemén, hogy őszintén örül. Lehet, hogy csak azért, mert ő meg látta az én szememen, hogy őszintén nem örülök. Nem akartam feleleveníteni semmit. Bár éreztem, hogy egyre kevesebb porcikám ellenkezik ellene. Ő ment elől a lépcsőn, s szerintem szándékosan, de a fejem pont a megfelelő magasságba került ahhoz, hogy kezdjenek az orromnál fogva vezetni.
~Nyugi, Corey. Te is fékezd magad odalent, haver!~ Felértünk a szobába. Egy kényelmesnek kinéző, két személyes ágy - ennyi a lényeg, nem sorolom tovább, mert felesleges a sárga színű falról, a kis éjjeliszekrényről az ágy mellett, a ruhásszekrényről azzal szemben, valamint az ajtó mellett lógó nagy tükörről és a vele szemben elhelyezkedő ablakról tudnotok. Lisa ugyanis olyan természetesen lökte le magáról a pólót - amely alatt természetesen volt melltartó -, mintha mindig is együtt lettünk volna. Persze azelőtt is ilyen volt már, mielőtt összejöttünk.
  - Nem fekszel be? - kérdezte értetlenül. Kezdtem érezni, hogy visszafordulni innen már nem fogok tudni. Szó nélkül, úgy, ahogyan voltam lefeküdtem mellé. Persze már csak a tőlem megszokott módon is hagytam magunk közt egy kis helyet. Egy kicsit. Persze ő egyből arra a helyre egyből lecsapott, s rátette a fejét a mellkasomra.
  - Örülök, hogy itt vagy. - Nem válaszoltam. Ő pedig egyre közelebb jött.
  - Corey...
  - Igen?
  - Nem ölelnél meg? - már hogyne öleltem volna. Egyből rájöttem, hogy helyzet van

Az este hátralevő részében nem csak ölelést kért. Meg én sem csak azt adtam neki.