Csak az asszony meg ne tudja - A Dohányzóasztal (2022) vélemény

 

    Mikor elkezdtem a filmet, nem tudtam eldönteni, hogy magyar szinkronnal, vagy az eredetivel tegyem. Közben azt hiszem, több alkalommal is váltottam. Bennem volt az a félelem, hogy tragikusan csorbulni fog az élmény, ha nem jól választok. Így utólag - nagyjából kemény 15 perccel a film után - kifejezetten ironikusnak érzem ezt a mozzanatot. 

    Igazából valami érdekeset és rövidet akartam nézni ebéd közben. Megláttam az egyik streaming TOP 10 listáján. Kevesebb, mint másfél óra, horror és dráma kategóriában, a cím érdekesnek hangzott, és úgy döntöttem, ez lesz az ideális. Ez a döntésem nagyjából 6 hónapnyi terápiát tett semmissé bennem, és bevallom, elég rosszul vagyok. Igen, egy dohányzóasztal miatt. Lesz spoiler is, szóval ha érdekel, akkor óvatosan. Bár szerintem jobban teszed, ha nem nézed meg. Pedig egy jó film. 

Még annyit hozzátennék, hogy egész végig (a vélemény megírásának egy korai fázisáig) azt hittem, hogy ez egy idei film. Nos, nem. Mindegy, muszáj vagyok beszélni róla. 

    Nem tudom, számodra is ismerős-e az, mikor erős ellenszéllel szemben hozol meg egy döntést. A döntéshozatal amúgy nem az erősséged, de most valahogy sikerül elköteleződnöd mellette. Kapsz egy kis felelősséget a válladra, és az első adandó alkalommal a döntésed miatt - közvetetten vagy közvetlenül - elkövetsz egy óriási hibát, amiről egyelőre csak te tudsz, de egyértelmű, hogy erről bizony valahogy be kéne számolni valakinek. Ha másért nem, hát azért, mert teljesen evidens, hogy ki fog derülni. Viszont a szorongás már a kezdeti szintjénél annyira erős, hogy képtelen vagy rá, és megpróbálod titkolni még egy kicsit, rejtegetni, beseperni a fotel alá (👀), mert nem tudsz szembenézni másoknak a hibára adott reakciójával. Pedig tudod, hogy csak ront a helyzeten minden elodázásra tett kísérleted. 

    Jesús és María hosszú idő és sok energiabefektetés után megáldatnak egy gyermekkel, aki egészségesen látja meg a napvilágot a legelső jelenetben. A következőben már egy XXXLutz-ban néznek egy dohányzóasztalt, amit néhány egymás felé tett csípős megjegyzés kíséretében meg is vesznek, bepillantást engedve nekünk és a magányos eladónak ezzel kapcsolatukba; María mindent eldöntött; mikor jön a gyerek, mi lesz a neve [Cayetano amúgy - a ford.], milyen színű a lakás, mennyire állat az autó, mekkora mellű a nő és hogy meddig bírja feltekerni a kocsiban hangerőt, Jesúsnak pedig egyetlen szerep jutott; a dohányzóasztal kiválasztása. Nem szép, de neki az kell a Jyskből. 

    Amikor a film möbelixi főszereplője (igen) elkezd felkerülni a helyére a lakásba, olyan beütésem volt, minthogyha egy vígjátékot néznék a technikai megvalósítás miatt. Konkrét film nem jut eszembe, de tudom, hogy ott láttam ehhez hasonló vágásokat. Érdekesnek tartottam, és ahogy haladt előre a történet, egyre biztosabb voltam benne, hogy ez nem véletlen. Több filmes adatbázis honlapon is más a műfaji besorolás. Nem egy van, ahol fel van tüntetve a vígjáték. 

    Van az elrejtendő dolog, nő a feszültség és a szereplők száma is. Valahogy úgy kell takargatni a történteket, hogy ne jöjjön rá egy ember (se). Aztán ne jöjjön rá másik kettő, aztán még néhány, és egyre nehezebb lavírozni és kifogásokat gyártani a rémálomban. Mindez egy olyan téma köré vezetve, amin az embernek - szerintem - a legkevesebb kedve sincsen nevetni, szenvedni tőle annál inkább. Eközben rezignáltan figyel a mömaxi mészáros, mint te mikor 13 évesen egy barátodnál elkezdenek a szülei veszekedni a helyiségben ahol vagy, a spanci meg pont trónol a mellékhelyiségben körülbelül 30 perce. 

A formula nagyon működik. Velem szemben legalábbis. Ahogy haladunk előre, María megmutatja, hogy van még jó és felhasználható szándék illetve erőforrás a kapcsolatukban, amitől az egész csak még frusztrálóbbá válik, mert így már - mintha amúgy nem lenne elég nagy a baj - egy nem feltétlen borzalmas kapcsolat kerül veszélybe. 

    A végén pedig már csak megkönnyebbül az ember. Na persze nem a karakterek. Ettől a feszültségtől minden jobb - ezt Jesús és María is bizonyítja a Chop Suey refrén referenciával. Kifejezetten tetszik, hogy az utolsó képkockákon azokat a szereplőket látjuk, akiket. Vannak döntések, amik elől nem lehet hová menekülni. 

Végül spanyolul néztem. Nem hiszem, hogy jobb lett volna magyarul.