Készülve

Sziasztok!
Kicsit csökkent a helyzetbeszámoló off-bejegyzések száma. Nem igazán volt se kedvem, se hangulatom írni ilyeneket. Tudjátok, ha nyomon követtek, hogy most amúgy is piszok szarul érzem magam. De megerőltetem magam, hogy tudjatok rólam is valamit.
Alakul az év vége. Tervezem a jövő évre, hogy mit csináljak, miből készüljek, és a többi. Amellett a tanulmányi átlag is kezdi felvenni az állandósult értéket (jelenleg 4,7 - 4,8 között mozgok valahol). Ez az utolsó két hónap keményebb, mint gondoltam.
De ne csak a tanulásról beszéljünk. Szokásom szerint még ilyenkor is ökör vagyok. Vagyis szeretek az maradni. Bár vannak problémáik az embereknek velem (nem tudom, micsoda, de most mindenkinek van valami gondja velem) próbálok már egy kicsit lazítani. Nem csak én lehetek szemetesvödör, úgyhogy szeretnék kikapcsolódni.

Itt egy jó példa arra, hogy azért próbálkozom.
 
Szóval azért teng az élet. Készülünk a kirándulásra, a nyári nagy bulikra. Pénteken várdában alszok egy kőkemény próba után.

Ja, megkérdezték tőlem, hogy a sorozatom honnan jött. A válasz mindössze annyi, hogy a való életben megtörtén események, valós szereplőkkel kicsit eltúlozva, kicsit ironikusan vannak lefestve. (Ezt muszáj voltam leírni, hogy a szereplő hozzám hasonló barmok ne érezzék magukat megszégyenítve. De nem is írom tovább az ilyeneket mert Banga hamarosan hátulrólsdhkaskjdhsakjdhkas)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések