Szabad
Hűvös, őszi éjszaka volt. A nap már legalább egy fél órája eltűnt csendesen. A város ezen részén már kigyulladtak a szebbnél szebb fények, ragyogó neonok, valamint az egyszerű, út menti lámpák. Egy buszmegálló a körforgalomra nézett, hol sok jármú égő lámpával behajtott, aztán valahol máshol ki.
A buszmegállóban, mely erre a körforgalomra, és az annak közepére épített emlékműre nézett, ült valaki. Egy fiú, gitárral a hátán, lehajtott fejjel. Alkarjával térdén támaszkodott, s összekulcsolta a két kezét. Úgy nézett ki, mintha magára hagyták volna ebben a hidegben.
Tekintete hol az égre volt szegezve, vagy az utcára, s felváltva tévedt a kocsikra, és a gyalogosokra. Hideg futott át a testén. Maga sem tudta, hogy vajon a hideg miatt, vagy pedig amiatt, hogy csak ő van egyedül a környéken. Minden gyalogos a barátnőjével, barátaival, vagy a szüleivel megy, akik az autóban ülnek, valószínűleg hazatérnek. Csak őt hagyták magára.
Kicipzározott széldzsekije alatti, fekete, zenekaros pulóveréből elővett egy szál cigarettát, majd egy gyújtót, és a törvényt figyelmen kívül hagyva elkezdett füstölni.
Hűvös éjszaka volt. Érezte, keze egyre merevebb, és légzése is akadozik már. Nemsokára úgyis jön a busz - gondolta. De még ez a cigi belefér.
Eszébe jutottak a ma történtek. Dél környékén jutott be a városba, egy egyéni kérés miatt. Egy lány hívta be, hogy segítsen neki egy pár gitáros dologban.
Gyönyörű... Lassan fújta ki a füstöt, s tovább merengett. Felállt a padról, s nekidőlt a buszmegálló falának belülről. Hosszú haja félig kiengedve omlott a vállára, de hogy ne tegyen benne kárt, ezért átseperte bal vállára az egészet.
Amint végeztek, behangolta a gitárt, s elkísérte a hölgyeményt a buszmegállóba. Nem fázott akkor, egyáltalán. Ketten vártak a hölgy buszára. Amint megérkezett, kapott két apró csókot az arcára, s bambán integetve vett búcsút a hölgytől, ki már az egyik ülésen ült. Majd lassan elballagott a saját buszmegállójába...
Elnyomta a cigit, s sóhajtott egyet. Látta a saját leheletét. Látta, hogy a busz, amely őt majd hazaviszi, befordul a körforgalomba.
Körbenézett még egyszer, majd elmosolyodott. Ez a hideg, őszi este örökké megmarad emlékeiben, bármilyen fájdalmas emlék kötődik is hozzá. Szomorú volt, hogy vége a végtelen várakozásnak, de emelt fővel szállt fel a buszra, s így vetett véget egy gyönyörű napnak.
(Unalmamban írtam, semmi köze nincsen a valósághoz, mindössze annyi, hogy egyszer tavaly ültem a buszmegállóban este a fél nyolcas buszra várva, és ennyire megragadott, hogy ezt hozzácsatoltam. )
A buszmegállóban, mely erre a körforgalomra, és az annak közepére épített emlékműre nézett, ült valaki. Egy fiú, gitárral a hátán, lehajtott fejjel. Alkarjával térdén támaszkodott, s összekulcsolta a két kezét. Úgy nézett ki, mintha magára hagyták volna ebben a hidegben.
Tekintete hol az égre volt szegezve, vagy az utcára, s felváltva tévedt a kocsikra, és a gyalogosokra. Hideg futott át a testén. Maga sem tudta, hogy vajon a hideg miatt, vagy pedig amiatt, hogy csak ő van egyedül a környéken. Minden gyalogos a barátnőjével, barátaival, vagy a szüleivel megy, akik az autóban ülnek, valószínűleg hazatérnek. Csak őt hagyták magára.
Kicipzározott széldzsekije alatti, fekete, zenekaros pulóveréből elővett egy szál cigarettát, majd egy gyújtót, és a törvényt figyelmen kívül hagyva elkezdett füstölni.
Hűvös éjszaka volt. Érezte, keze egyre merevebb, és légzése is akadozik már. Nemsokára úgyis jön a busz - gondolta. De még ez a cigi belefér.
Eszébe jutottak a ma történtek. Dél környékén jutott be a városba, egy egyéni kérés miatt. Egy lány hívta be, hogy segítsen neki egy pár gitáros dologban.
Gyönyörű... Lassan fújta ki a füstöt, s tovább merengett. Felállt a padról, s nekidőlt a buszmegálló falának belülről. Hosszú haja félig kiengedve omlott a vállára, de hogy ne tegyen benne kárt, ezért átseperte bal vállára az egészet.
Amint végeztek, behangolta a gitárt, s elkísérte a hölgyeményt a buszmegállóba. Nem fázott akkor, egyáltalán. Ketten vártak a hölgy buszára. Amint megérkezett, kapott két apró csókot az arcára, s bambán integetve vett búcsút a hölgytől, ki már az egyik ülésen ült. Majd lassan elballagott a saját buszmegállójába...
Elnyomta a cigit, s sóhajtott egyet. Látta a saját leheletét. Látta, hogy a busz, amely őt majd hazaviszi, befordul a körforgalomba.
Körbenézett még egyszer, majd elmosolyodott. Ez a hideg, őszi este örökké megmarad emlékeiben, bármilyen fájdalmas emlék kötődik is hozzá. Szomorú volt, hogy vége a végtelen várakozásnak, de emelt fővel szállt fel a buszra, s így vetett véget egy gyönyörű napnak.
(Unalmamban írtam, semmi köze nincsen a valósághoz, mindössze annyi, hogy egyszer tavaly ültem a buszmegállóban este a fél nyolcas buszra várva, és ennyire megragadott, hogy ezt hozzácsatoltam. )
Megjegyzések
Megjegyzés küldése