The Crush - 05 - Indul a buli

- Jó reggelt! – csattant egy hatalmas puszi az arcomon a köszönés után, amire én csak nyögve feljebb húztam a takarót.

  - Hagyjál, éppen tudok gitározni. – Igazán jó álom volt. Nem annyira, mint az éjszaka, de garantáltan egész kellemes. Aranyos kuncogás követte válaszom.

  - Kelj már fel, szombat reggel nyolc óra van. Csináltam kávét. – győzködött továbbra is.

  - Ó igen? Frankó, akkor megdöntöttem a reggeli alvásrekordomat.

  - Mielőtt uraságod hatalmas győzelmet aratna, másszon ki az ágyból.

  - Ez a hála a tegnap éjszakai teljesítményemért? – nagy lendülettel felültem az ágyon, mire a szobában tevékenykedő Aliz odalépett hozzám, és újabb csókot nyomott az arcomra.

  - Isteni volt. De azt hittem, kicsit nehezebb dolgom lesz.

  - Ki mondta, hogy ez több, mint egy egy éjszakás kaland? – kérdésem közben felálltam, előkaptam egy tiszta pólót, boxert, zoknit, a nadrágomat, és elindultam a fürdő felé.

  - Gondoltad volna egy nappal ezelőtt, hogy leszel velem együtt? – válasz helyett becsaptam magam mögött a fürdő ajtaját, felöltöztem, megfésülködtem, fogat mostam, és kimentem vissza.

  - Hol a kávé?

  - Kivittem az erkélyre, csak Téged vártalak. – közelebb jött hozzám, hogy megöleljen, s megpróbáljon megcsókolni, de elfordítottam az arcomat, és rágyújtottam egy cigire, majd a horribilis mennyiségű füstöt az arcába fújtam.

  - Köszönöm! – kibújtam az öleléséből, és kiültem az erkélyre. Tudtam, hogy jönni fog utánam, s leült velem szemben. Két csésze volt az asztalon, s el kell ismernem, olyan finom kávét már régen nem ittam a saját házamban. Úgy látszik, a nők jobban értenek a kávéfőzéshez. 

  - Folytatni fogod a tegnapi viselkedésmódot? - értetlenül nézett rám. Nem díjazta annyira ezt a fajta viselkedést. 

  - Valószínűleg. - feleltem mosolyogva, s közben azt vártam, hogy a nikotin-koffein páros valamilyen energiát lökjön a szervezetembe. 

  - Bűntudatot van? - nem válaszoltam. Tagadhattam volna, de valahol belül éreztem, hogy nem kellett volna csinálnom. Aliz bólintott, és ő is elkezdte szürcsölgetni a kávét. Tudta, mit érzek. Elég jól ismert ahhoz, hogy le tudja hámozni rólam azt a szemtelen jelmezt, amit magamra erőltetek. Főleg, ha róla van szó. 

  Rákönyököltem az asztalra, elkezdtem pásztázni a tájat, közben enyhén fájt a fejem a tegnap estétől, s próbáltam valami biztos pontot keresni a szomszédos házakon, de nem igazán sikerült. Egyszerre volt a reggel eszméletlenül jó, ugyanakkor legalább ennyire rossz is. Kicsit elveszítettem a büszkeségemet ezzel kapcsolatban. S ami egy megszokott rend volt az életemben, a magány, úgy tört meg, ahogyan nem lett volna szabad. Gyorsan szürcsölgettem a kávét, közben egyre erőteljesebben dobogó szívem jelezte, hogy hat is.
  - Te nem akarsz ettől többet. És nem szeretném beleélni magam úgy, mint legutóbb. - kezdett kínos lenni csend, ezért kellett megtörnöm
  - Visszahúzódsz a csigaházba? Biztos, hogy ez a legjobb megoldás? - felállt, s köszönés nélkül lelépett. Nem mentem utána. Lusta voltam, és éppen kávét ittam cigarettával. Hagytam lelépni. Egy rockzenész hanyagságával hagytam figyelmen kívül a dolgot. Egy darabig. Azonban valamilyen szar nem hagyott békén. Ha most esetleg tényleg komolyan gondolja... akkor elszórok egy embert, aki képes lett volna a hátralévő idejét velem tölteni. És ha így van, akkor nem tudnék többet tükörbe nézni. Az állandó félelem azonban nem akarta hagyni, hogy megpróbáljam átadni magam az érzésnek. Bőven sok volt az, hogy lefeküdtünk.
  Beszaladtam a laposért. Csináltam egy új Word dokumentumot. Középre igazítva felírtam: The Crush.
  - Induljon a buli... - azzal ész nélkül elkezdtem gépelni. Egészen a következő próbáig.

Egyedül voltam a próbateremben, mikor megérkeztem, de az ajtó már nyitva volt. Talán Albert ment el cigiért, vagy kábelért, azért hagyta nyitva az ajtót. Tudtam, hogy Isti csak jóval később fogja idetolni a képét, Kócsár meg valószínűleg majd vele együtt jön. Bementem a szomszédos kisboltba, vettem egy sört, a fém ajtón kibontottam, és leültem az előtérbe meginni, közben nagyban füstöltem, s vártam a többiekre. Fejemet hátradöntöttem, neki az üvegnek, s akkor vettem észre, hogy milyen kimerült is vagyok. Az elmúlt napokban szinte éjt nappallá téve dolgoztam egy regényen, úgy, hogy kávén éltem közben. Nem mintha amúgy nem ez lenne a helyzet.
  Kicsit talán el is bóbiskoltam, mert a traktor beparkolásának hangjára emlékeztető Kócsár és Isti ébresztőjére kicsit megugrottam.
  - A fasznak baszkodod az ajtót! - mondtam nekik nyűgösen, mikor felálltam kezet fogni.
  - Na, hiányod van még mindig? - persze Laci egyből olyan dolgokra tér rá véletlen, ami egészen picit gyötör.
  - Nem szoktak megnyugtatni az egy éjszakás kalandok. - jegyeztem meg, és visszaültem a helyemre. Bármit megosztok Istiékkel, de ennek még nem akkor volt az ideje.
  - Csak egy éjszaka? Úgy néztek ki mint az ötven éves házasok! - ha nem pont ugyan ezt gondoltam...
  - Látod, mégis így alakultak a dolgok. Veletek mizu? - kérdeztem, erre Isti elkezdett a vállára akasztott szimatszatyorban kutakodni, s előhúzott egy égetett szélű lapot.
  - Ez az egyik. Ha elolvasod, elsírod magad! - kihajtottam, és elkezdtem olvasni. Egy dalszöveg. Fagyos. Fájdalmas. The Crush-nak való. Kirázott a hideg. Újabb cigire kellett gyújtanom.
  - Ez kurva jó. Megittam a sört és megyünk megcsináljuk, mire a másik két kurva ideér. - Laci meg Isti azonban hamar lecsillapított.
  - Várjál... Ez csak az egyik hír. A másiktól tényleg elsírod magad! - mindkettejüknek úgy csillogott a szeme a boldogságtól, hogy egyre kíváncsibb lettem arra, hogy vajon mi dobhatta fel őket ennyire.
  - Launcelotkám... Leszerveztek nekünk egy országos turnét. - azt hittem, rosszul hallok. S ha lett volna erőm, és nem fagyok le úgy, mint a Windows, vissza is kérdeztem volna. Így azonban első reakcióm az volt, hogy az állam hatalmasat koppant a padlón, elejtettem a cigimet is. Hála Istennek a sör már nem volt a kezemben. Hebegtem-habogtam össze-vissza.
  - Na mivan? Mondtam neked! - ugrándozott örömében Kócsár is. Egy országos turné... Egy ilyen füstös brigádnak? De hogy létezhet ilyen? A kis zenekarok, mint mi, ráadásul koncert nélkül, két szutyok felvétellel hogyan kaphatnak ekkora lehetőséget? Ezek a kérdések cikáztak a fejemben, azonban csak nagyon nehezen tudtam rávenni magam arra, hogy megszólaljak.
  - Ezt hogy...? - és akkor is csak ennyi lett belőle.
  - Elküldtem a felvételeket egy menedzsernek, azt mondta, szívesen foglalkozik ilyen sztáralkatokkal. Na ki a király? - Kócsárnak még mindig fülig ért a szája, és én is elmosolyodtam. Ez volt a jele annak, hogy sikerült annyi energiát összeszednem a való életből, hogy lehajoltam a cigimért. A két idióta csak debil mosollyal nézte, hogy mikor kelek ki magamból megőrülve, úgy, ahogy ők.
  - Hát, fiúk... Azt hiszem, indul a buli!