The Crush - 02 - Wait for it...
- Rohadj meg, agy! - nyögtem erőtlenül az ágyban, s közben a szememet dörzsöltem az öklömmel. Hogy mire ez a nagyszerű reggel köszöntés? Az agyamba épített biológiai ébresztő, drága barátaim, ami hála Istennek minden reggel pontban öt órakor pityeg a fejemben, hogy ne aludjak tovább. Ez az, mikor rosszul vagy összerakva. Minden porcikám küzdött azért, hogy vissza tudjak aludni, de már rájöttem az évek alatt, hogy felesleges csata ez, mely csak még jobban kimerít, mint amúgy. Felültem hát az ágyamban, enyhe fejfájást éreztem, reflexszerűen a reggeli savproblémák miatt előtört belőlem egy böffentés, persze kezem a szám elé raktam még ebben az állapotban is, s a tegnapi pálinka zamatja elöntötte a számat. Egy ,,Fúj, baszdmeg" kíséretében vissza tudtam fojtani ennek nyomán keletkező hányingeremet, s gyorsan felvettem egy feszülős fekete pólót, egy farmert, megfésülködtem, felhúztam egy zoknit, aztán miután megágyaztam, kimentem a konyhába, hogy lefőzzek egy kávét. Beindítom a gépet, s leülök a kis konyhaasztalhoz egy székre, hogy kilássak az ablakon. Gyönyörű volt kint az idő; sütött a nap, lányok rövidnadrágban, madarak daloltak, és közben vígan szartak az ablakpárkányomra, közben a közelben lévő kocsma teraszára pakolták ki a székeket és asztalokat.
Lassan telt az idő, s a kávé nem akart gyorsan lefőni. Okom nem volt panaszra. Volt lakásom olcsón, annak ellenére, hogy csak tizenhét voltam, és még volt hátra egy évem a gimiből. Hogy akkor mit keresek egyedül egy panellakásban? Ez egy meglehetősen hosszú történet. Fiatal voltam, és nem bírtam az otthoni környezetet. Annyi eszem azonban volt, hogy a tanulást nem lenne jó befejezni. Minden kiskaput kihasználtam, hogy bekerülhessek egy iskolába Kisvárdán, ahol nem keltek túl nagy feltűnést. Hogy miből tartottam fent magam? Fogtam az akusztikus gitáromat, és szentimentalista zenéket játszottam először az utcán, majd egy-két szórakozóhelyen, étteremben és megkérték, hogy lépjek fel. Kölcsönkért kamerával készített videókat töltöttem fel youtube-ra, hogy népszerűsítsem magam, és az is hozzon valamit.
Egyértelműen nem lett volna elég, hogyha a szállást teljesen fizetnem kell. Egy jó ismerősöm segített megtalálni ezt a helyet, ami elég kellemes, és ráadásul valahogy még kedvezményt is tudott szerezni. Hogy mit és hogy, azt már nem tudom.
Nagy filozofálásomat a kávéfőző robbanásra emlékeztető hangja zavarta meg, s első szándék, hogy az asztal alá bújok ijedtemben. Persze az agyam hamar megnyugtatott, hogy pánikra semmi ok, de a koffeinadagom elkészült. Bizonytalan léptekkel, néha káromkodva kitöltöttem magamnak a Launcelot-üzemanyagot, majd a csészével a kezemben elindultam a hálóból nyíló erkély felé. Menet közben felvettem a kalapomat. Kiértem a szűk kis erkélyre, ott egy kis asztal mellett két szék egymással szemben, rajta egy hamuzó. Leültem, rágyújtottam egy cigire, s szemem a városra vetettem. Korán reggel volt még mindig. Olyan fontos kérdések foglalkoztattak, hogy mit vettünk töriből, írunk-e valamiből, és hogy este lesz-e próba, és ahogy ittam, úgy kaptam folyamatosan választ a kérdéseimre. A legfontosabbnak a próba tűnt ebből, úgyhogy nem is törődtem ezekkel a felesleges dolgokkal sokáig. Jól esett volna gitározni, de tisztában voltam vele, hogy nem lenne egészen fair a szomszédokkal szemben. Attól, hogy én fent vagyok, nem feltétlen kell nekik is.
Szépen lassan telt az idő, a nagy kint ülésben azonban fel sem tűnt, s mikor az órámra nézve azt láttam, hogy fél hét elmúlt, és azon kaptam magam, hogy láncban elszívtam nem tudom, hány szál cigit, felálltam, a poharat elmostam, ellenőriztem a táskám tartalmát, utána villámgyorsan megfésülködtem, és hangosan csaptam be magam mögött az automatikusan záródó bejárati ajtót.
Bent a suliban kezet fogtam mindenkivel, s mereven bámultam a táblát, vagy írtam több óra hosszán keresztül. A rengeteg információ, amit szivacsként szívtam magamba, eléggé lefárasztott, eléggé ahhoz, hogy megkíméljek mindenkit a tényanyagoktól. Órák után, háromnegyed kettőkor szépen elköszöntem mindenkitől, és táskával a hátamon elindultam a kocsma felé, ahol Istivel beszéltem meg a találkozót.
Éppen kezdtem megijedni, hogy nem érek oda a megfelelő időpontra, s láss csodát, rockzenész érzékeimnek köszönhetően pontosan kettő órára ott voltam. Természetesen egyedül. Elfelejtettem, hogy azért beszéltem meg a találkozót két órára, mert Isti szervezetének működése leáll, amennyiben időben érkezik valahová, és elővigyázatosságból csak háromra akartam jönni. Utólag belegondolva rájöttem, hogy a cuccom nyugodtan hazavihettem volna lepakolni, csak addigra elment a kedvem, úgyhogy elhatároztam: kerül, amibe kerül, megvárom itt a kurvát.
Elég racionális időn belül, azaz alig harminc perc múlva láttam közeledni egy napszemüveget hordó, fekete hajú úriembert.
- Csá! - köszöntem udvariasan egy pacsi kíséretében
- Szevasz Pál. Menjünk befele akkor. - eszembe sem jutott, hogy esetleg szemére hányjam a késést, elvégre megszoktam már. Bementünk a kocsmába, ahol udvariasan előreengedtem álmaim férfiját - nem, nem vagyok meleg -, kikértünk két kávét, és kiültünk a hátsó udvarra nyíló teraszra. Megkínáltam egy szutyok cigivel, és egy darabig csendben kortyolgattunk a nagy szívás közepette. Nagyjából az életünk is erről szól. Szívjuk az élet farkát, s hogy könnyebb legyen, felöntünk egy kicsit a garatra.
- Írtál valamit mostanában? - törte meg a csendet.
- Pár novellát, meg vagy két verset. Lesz ma próba?
- Aha.
- Majd felviszem. - csendben bólogat, s fájdalmas arccal néz fel.
- Megveszek ilyen melegben, hogy rohadna meg.
- Örülj annak, hogy süt a nap, mert ha nem örülsz, akkor is süt. Mizu amúgy? - remekül tudjuk a témákat váltogatni, a mindennapi szarság és a nagy életbölcsesség között. Így valahogy mindenki megkapja, amit akar.
- Semmi, lehet csurran-cseppen valami a hétvégére.
- Kurva? - önelégült mosolya elég konkrét válasznak tűnt ahhoz, hogy pacsizzunk egyet.
- Király. Jó?
- Há' persze, ilyen külsővel szerinted kezdenék szar nővel? - elröhögtem magam.
- Mármint azzal a gyomorral?
- Takarodj már! - ha nem tudnám, hogy rohadtul basztatja a kövér téma annak ellenére, hogy nem kövér, nyilván nem is szopatnám vele. Így azonban elég vicces ahhoz, hogy jól szórakozzam.
- És neked? Van valami, valaki?
- Értékelem kölcsönös érdeklődésed, de én nem tudok ilyeneket csinálni. A hosszú kapcsolat híve vagyok, de valami mindig hiányzik belőlem. Nincs igény sötét lelkű írókra mostanság. - sokat sejtetően elmosolyodott.
- Majd este próbán meglátjuk. Lesz egy meglepetésem.
Nem tudtam volna, hogy ennyire meg tud valaki lepni.
Lassan telt az idő, s a kávé nem akart gyorsan lefőni. Okom nem volt panaszra. Volt lakásom olcsón, annak ellenére, hogy csak tizenhét voltam, és még volt hátra egy évem a gimiből. Hogy akkor mit keresek egyedül egy panellakásban? Ez egy meglehetősen hosszú történet. Fiatal voltam, és nem bírtam az otthoni környezetet. Annyi eszem azonban volt, hogy a tanulást nem lenne jó befejezni. Minden kiskaput kihasználtam, hogy bekerülhessek egy iskolába Kisvárdán, ahol nem keltek túl nagy feltűnést. Hogy miből tartottam fent magam? Fogtam az akusztikus gitáromat, és szentimentalista zenéket játszottam először az utcán, majd egy-két szórakozóhelyen, étteremben és megkérték, hogy lépjek fel. Kölcsönkért kamerával készített videókat töltöttem fel youtube-ra, hogy népszerűsítsem magam, és az is hozzon valamit.
Egyértelműen nem lett volna elég, hogyha a szállást teljesen fizetnem kell. Egy jó ismerősöm segített megtalálni ezt a helyet, ami elég kellemes, és ráadásul valahogy még kedvezményt is tudott szerezni. Hogy mit és hogy, azt már nem tudom.
Nagy filozofálásomat a kávéfőző robbanásra emlékeztető hangja zavarta meg, s első szándék, hogy az asztal alá bújok ijedtemben. Persze az agyam hamar megnyugtatott, hogy pánikra semmi ok, de a koffeinadagom elkészült. Bizonytalan léptekkel, néha káromkodva kitöltöttem magamnak a Launcelot-üzemanyagot, majd a csészével a kezemben elindultam a hálóból nyíló erkély felé. Menet közben felvettem a kalapomat. Kiértem a szűk kis erkélyre, ott egy kis asztal mellett két szék egymással szemben, rajta egy hamuzó. Leültem, rágyújtottam egy cigire, s szemem a városra vetettem. Korán reggel volt még mindig. Olyan fontos kérdések foglalkoztattak, hogy mit vettünk töriből, írunk-e valamiből, és hogy este lesz-e próba, és ahogy ittam, úgy kaptam folyamatosan választ a kérdéseimre. A legfontosabbnak a próba tűnt ebből, úgyhogy nem is törődtem ezekkel a felesleges dolgokkal sokáig. Jól esett volna gitározni, de tisztában voltam vele, hogy nem lenne egészen fair a szomszédokkal szemben. Attól, hogy én fent vagyok, nem feltétlen kell nekik is.
Szépen lassan telt az idő, a nagy kint ülésben azonban fel sem tűnt, s mikor az órámra nézve azt láttam, hogy fél hét elmúlt, és azon kaptam magam, hogy láncban elszívtam nem tudom, hány szál cigit, felálltam, a poharat elmostam, ellenőriztem a táskám tartalmát, utána villámgyorsan megfésülködtem, és hangosan csaptam be magam mögött az automatikusan záródó bejárati ajtót.
Bent a suliban kezet fogtam mindenkivel, s mereven bámultam a táblát, vagy írtam több óra hosszán keresztül. A rengeteg információ, amit szivacsként szívtam magamba, eléggé lefárasztott, eléggé ahhoz, hogy megkíméljek mindenkit a tényanyagoktól. Órák után, háromnegyed kettőkor szépen elköszöntem mindenkitől, és táskával a hátamon elindultam a kocsma felé, ahol Istivel beszéltem meg a találkozót.
Éppen kezdtem megijedni, hogy nem érek oda a megfelelő időpontra, s láss csodát, rockzenész érzékeimnek köszönhetően pontosan kettő órára ott voltam. Természetesen egyedül. Elfelejtettem, hogy azért beszéltem meg a találkozót két órára, mert Isti szervezetének működése leáll, amennyiben időben érkezik valahová, és elővigyázatosságból csak háromra akartam jönni. Utólag belegondolva rájöttem, hogy a cuccom nyugodtan hazavihettem volna lepakolni, csak addigra elment a kedvem, úgyhogy elhatároztam: kerül, amibe kerül, megvárom itt a kurvát.
Elég racionális időn belül, azaz alig harminc perc múlva láttam közeledni egy napszemüveget hordó, fekete hajú úriembert.
- Csá! - köszöntem udvariasan egy pacsi kíséretében
- Szevasz Pál. Menjünk befele akkor. - eszembe sem jutott, hogy esetleg szemére hányjam a késést, elvégre megszoktam már. Bementünk a kocsmába, ahol udvariasan előreengedtem álmaim férfiját - nem, nem vagyok meleg -, kikértünk két kávét, és kiültünk a hátsó udvarra nyíló teraszra. Megkínáltam egy szutyok cigivel, és egy darabig csendben kortyolgattunk a nagy szívás közepette. Nagyjából az életünk is erről szól. Szívjuk az élet farkát, s hogy könnyebb legyen, felöntünk egy kicsit a garatra.
- Írtál valamit mostanában? - törte meg a csendet.
- Pár novellát, meg vagy két verset. Lesz ma próba?
- Aha.
- Majd felviszem. - csendben bólogat, s fájdalmas arccal néz fel.
- Megveszek ilyen melegben, hogy rohadna meg.
- Örülj annak, hogy süt a nap, mert ha nem örülsz, akkor is süt. Mizu amúgy? - remekül tudjuk a témákat váltogatni, a mindennapi szarság és a nagy életbölcsesség között. Így valahogy mindenki megkapja, amit akar.
- Semmi, lehet csurran-cseppen valami a hétvégére.
- Kurva? - önelégült mosolya elég konkrét válasznak tűnt ahhoz, hogy pacsizzunk egyet.
- Király. Jó?
- Há' persze, ilyen külsővel szerinted kezdenék szar nővel? - elröhögtem magam.
- Mármint azzal a gyomorral?
- Takarodj már! - ha nem tudnám, hogy rohadtul basztatja a kövér téma annak ellenére, hogy nem kövér, nyilván nem is szopatnám vele. Így azonban elég vicces ahhoz, hogy jól szórakozzam.
- És neked? Van valami, valaki?
- Értékelem kölcsönös érdeklődésed, de én nem tudok ilyeneket csinálni. A hosszú kapcsolat híve vagyok, de valami mindig hiányzik belőlem. Nincs igény sötét lelkű írókra mostanság. - sokat sejtetően elmosolyodott.
- Majd este próbán meglátjuk. Lesz egy meglepetésem.
Nem tudtam volna, hogy ennyire meg tud valaki lepni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése