Őrült

  Sam kifizette a piát, amit kért. Zsebrevágta a visszajárót, aztán az újratöltött pohárral visszasétált a sarokban foglalt asztalához a szűk kis kocsmában, hogy felhörpintse ugyan úgy, ahogyan az előző hetet. Vagy nyolcat? Egy ideje már nem számolta. Arról meg aztán főleg nem volt fogalma sem, hogy mennyi ideje ülhet ott teljesen egyedül. Így szokott ez lenni az év vége felé. Meg az év bármely időszakában is, tulajdonképpen. Néha unott pillantásokat vetett a bent bulizó fiatalokra; már a harmadik hullám érkezett. Mind a szilveszterre hangolódnak. Hallotta, amint a holnapi buliról beszélgetnek. Kocsmatúrák, házibulik, utcán átivott éjjel... Egyik sem hangzott rosszul, ahogy elképzelte őket. Aztán kicsit továbbgondolta a dolgokat, és megpróbálta elhelyezni magát az adott környezetben. Mindenhol azt látta, hogy magányosan iszik egy sarokban. Szomorúan elmosolyodott - ennyit ér a környezet, meg a lehetőség, ha az ember történetesen egy balfasz.
  Utolsó kortyoknál járt már, mikor asztalra meredő tekintetét egy egyre közeledő alak magára vonzotta. Szőke. Szexi mosoly. Előnyös külső, elbűvölően fagyos szemekkel. Ha pár évvel korábban lát ilyet, talán valami nagyobbat dobban a Sam mellkasában is, bár azt már akkor sem lehetett igazi szívnek nevezni.
Megpróbálta pszichopata sorozatgyilkos arckifejezését egy mosollyá változtatni. Ha van olyan nő, aki a végeredmény után még mindig közeledne Sam felé, az valószínűleg tényleg nem a külsőre hajt - vagy vak. Ez a vigyorgós dolog nem igazán ment neki. Nem is szokta használni.
  Új társasága kifejezetten merészen kihúzta a vele szemben lévő széket, és helyet foglalt. Egy pár másodpercig a férfi elgondolkodott azon, hogy vajon életcélja-e a lánynak, hogy a lelkét is kilesse belőle; merev bámulása erre engedte következtetni. Végül Sam törte meg a farkasszemezést.
  - Segíthetek?
  - Csak egy sörért jöttem.
  - Ó, értem. Nos, a pult arra van, de ha már úgyis oda tart, honorálnám, ha nekem is hozna egyet. - az ismeretlen elismerően bólintott, és hátradőlt a széken.
  - Se név, vagy valami ilyesmi? - tette fel a kérdést. Tekintetét el nem szakította volna Sam úrfiétól.
  - Majd meglátjuk, ha visszatért. - a hölgy sértett grimaszt vágott, felállt az asztaltól, és sebes léptekkel elindult. Sam újra egyedül maradt az üresedő poharával, aminek a fenekére bámult. Enyhe bűntudattal sóhajtott egyet, majd legurította, ami maradt. Asztalra csapta a poharát; éppen felállni készült, de váratlanul egy sörrel teli korsót tettek elé az asztalra. Felnézett. A szőke ismeretlen foglalt helyet ismét vele szemben, egy sörrel maga előtt. Úgy döntött, inkább mégsem indul még haza.
  - Azt hittem, az angyalok kihaltak. - jegyezte meg, miután megitta az első kortyot.
  - Ha nem haltak volna meg, nem egy kocsmában osztogatnának sört rossz arcú idiótáknak. - Azon kapta magát, hogy egyre szimpatikusabbá válik számára az idegen.
  - Na, most már szeretném tudni, hogy kinek tartozom hálával.
  - Kayti.
  - Sam. Nagyon örvendek. - Kayti is nagyon örvendett. Oly hosszú idő után Sam nem egyedül ivott a kocsmában. Rátalált valaki, akivel egy pár sör mellett el tud beszélgetni olyan dolgokról, amiken egész idáig egyedül gondolkodott; vajon mi történik, ha Pinokkió azt mondja, hogy meg fog nőni az orra? Van értelme a fanfiction blogoknak? Mitől lesz író valaki? És mikortól alkoholista.
A poharak csak ürültek, szépen és gyorsan, Kayti és Sam pedig csak telítődtek a pozitív érzésekkel - és alkohollal is. Az idő repült. Eljött a záróra. Csendben felálltak, elköszöntek a kocsmárostól. Hideg volt az éjszaka - ahogy az decemberhez illik -, s olyan természetesen nyúltak egymás keze után, mintha mindig is így sétáltak volna. Botladozva, félig egymást támogatva, belül forrón, de kívül jól átfagyva. Szótlanul haladtak, csupán egy pár másodpercet. Sam közel lakott a kocsmához. Nagy nehézségek árán beütötte a kódot; feltámolyogtak a másodikra, ahol remegő kézzel illesztette a zárba a nehezen megtalált megfelelő kulcsot. Becsukták az ajtót, egymásra néztek; mint két mágnes tapadtak egymáshoz, miközben a ruhák szenvedélytől hajtva kerültek le róluk, hogy jöjjön, aminek egy ilyen éjszakán jönnie kell.

***

Másnaposságtól zúgó fejjel érte a reggel, persze ez sem terelte el a figyelmét arról, hogy minden egyes porcikája ég a fájdalomtól. Csak ott feküdt az összegyűrt lepedőn, és érezte a borzalmas zsibbadást; egyértelmű, hogy egy jó ideje már mozdulatlanul fekszik csak. Lassan kinyitotta a szemét, hogy a fény minél kíméletesebben próbálja megvakítani. Körülnézett. Egyedül van. Pedig tökéletesen emlékszik arra, hogy nem egyedül ment haza. És arra is, hogy mennyire jól érezte magát. 

Kayti...

A szó legszorosabb értelmében szomorú volt, és ettől már elszokott. Bár Sam alapjáraton borzasztóan szürke és savanyú, boldogtalan ember, nem kifejezetten szomorú. Semmilyen jel nem utalt arra, hogy valóban így történt. Egy dolgot leszámítva. 

Furcsa érzést érzett a mellkasában. Lenézett. 

Egy kést látott a szíve közepébe szúrva, a markolatból ítélve jó mélyen. Nagyon szép, mintás, fekete markolat volt, a keresztvas pedig egy gyönyörűen formázott heartagram volt. 

Boldogan elmosolyodott. Hagyott itt egy emléket - gondolta magában, és ettől a tudattól mindjárt szebbnek tűnt a reggel. Óvatosan felkelt, ugyanis eléggé kellemetlen volt egy késsel a szívében mozogni, fájt is rendesen, de ajándék lónak Sam sem nézi a fogát. 

  Benézett a szekrénybe tiszta ruhákért. Szépen lassan magára rángatta őket, aztán morcosan vette észre, hogy a pólója borzalmasan néz ki, ahogyan a kés markolata eltartja azt testétől. Nem szereti tönkretenni a ruháit, de muszáj volt egy lyukat hasítani rá, hogy minden természetesnek tűnjön. Kiment a konyhába. Enni nem kívánt, úgyhogy csak lefőzött egy kávét, és rágyújtott. Minden egyes füstfelhőjében az éjszaka emlékképeit látta tükröződni. Mosolygott, mint a tejbetök. Kezét a kés markolatára tette, mintha ezzel próbálná megkeresni azt az angyalt, aki meglátogatta. 

  Még a Napsütést is sokkal szebbnek találta, mint eddig bármikor, ezért elhatározta, hogy sétál egyet a közeli parkban. Elnyomta a cigit, kiöblítette a poharat, felvette a kabátját, és kilépett az a lakás, majd az épület ajtaján. Nagyot szívott a rózsaszín ködös, friss levegőből. Sehol senki rajta kívül. Biztos a szilveszterre készülnek - gondolta, azzal elindult a kis park felé. A kapu mellett lévő, dohányzást tiltó táblán kiakadt ugyan egy kicsit, de amint kezét a markolatra tette ismét, megnyugodott. Semmi nem ronthatta el a kedvét. 

Csendben sétálgatott egy darabig. Lépteket hallott a háta mögött. Megfordult, és egy szimpatikus öregurat látott közeledni. Pont úgy, mint Sam, csak sétálgatott, közben nézegette a virágokat, a fákat, miközben a decemberi Nap majd' kiverte a szemét. Mikor odaért Sam mellé, rámosolyodott. Aztán ahogy haladt volna tovább, meglátta a férfi szívében a pengét, s nagyot ugrott ijedtében. 

  - Te jó ég, fiatalember, minden rendben?! - a srác értetlenül ráncolta össze szemöldökét. 

  - Természetesen, miért? - az öreg erre még jobban meglepődött. 

  - Dehát... de... egy kés van a mellkasába szúrva! - remegő kézzel, és egyre elcsukló hanggal magyarázott, s mintha rá akart volna mutatni a késre, de annyira félt tőle, hogy még csak oda se merte emelni a kezét. 

  - Valóban. És? 

  - Azt ki kell onnan húzni és mentőt hívni, ha egyáltalán lehetséges még! 

  - Ó, túl tetszik gondolni. Ha tényleg olyan nagy gond lenne, már rég belehaltam volna. 

  - Hogy van még maga életben? 

  - Annyit azért nem szoktam inni, hogy már belehaljak... - az öreg hüledezve, mint aki kísértetet látott, enyhe sokkban tovább állt. Sam pedig értetlenül nézett utána. Vajon ez a minden apróság miatti aggódás a korral járna? 

A nagy magyarázkodásban végül csak megéhezett. A sok mosatlanra gondolt, és az otthon található ételekre. Egyik sem volt túl szimpatikus számára, ezért úgy gondolta, felkeres egy gyorskajáldát - szökőévente egyszer csak ehet ő is ilyen egészségtelen szutykokat, nem? El is indult hát a lakótelep házai között kutakodni, emlékei szerint a kedvenc kocsmája környékén van egy gyrosos is. Meg is találta. Nyitva volt, és nem volt vásárló. Odament az ablakhoz, és egy nagyon szimpatikus hölgy köszönt rá mosolyogva. 

  - Jó napot! Miben segíthetek? 

  - Kézcsók! Egy hamburgert szeretnék, lehetőleg mustár nélkül. 

  - Rendben van, egy pár perc és készen is van! - bólintott, majd kicsit hátrébb állt az ablaktól, hogy rá tudjon gyújtani egy jó szál cigarettára. Aminthogy a végére ért, szólt is a hölgy, hogy elkészült a rendelés. Elnyomta a csikket, és odalépett az ablakhoz ismét. Előkereste a pénztárcáját, és fizetett. Az eladó elkezdte számolgatni a visszajárót, és a hamburgerrel együtt nyújtotta Sam-nek. Véletlenül lenézett a fiú mellkasára, és megpillantotta a kést. Egy sikoly kíséretében elejtette a pénzt és a kaját is. Utóbbit a fiú még el tudta kapni, az apró viszont a földre hullott. Lehajolt, hogy felszedje, közben felszisszent. Tényleg nehéz mozogni egy pengével a szívben. 

  - Mi történt? - kérdezte a remegő nőt, aki két kezét a szája elé kapta ijedtében. 

  - Az...a...az egy kés? 

  - Ez itt? - kérdezte, és megmozgatta a markolatot, mire egy kis vér buggyant ki a fegyver mellett. A hölgy ismét elkiáltotta magát. 

  - Öhm... akkor viszlát! Boldog Újévet! - vetette oda még kedves mosollyal, miközben a dermedt eladó könnyes szemmel bámult utána. 

Nem értette, mi történik. Miért van mindenki megijedve a késétől? Mert az a kés már az övé volt, természetesen. Az ő szívében van, neki szánták. Nem adja ám oda senkinek. Sőt, ki sem veszi onnan többé! 

Visszament a lakásba, hogy megegye, amit vett, aztán pedig csinálja a szokásos programját; ír, vagy ül, vagy zenél. Semmi több. Kezet mosott, majd megette a hamburgert. Leült a konyhában az asztalhoz egy füzettel, és egy tollal, aztán gondolkodás nélkül elkezdett írni valamit. Maga se tudta, hogy mit. Bár borzasztóan idegesítette, hogy néha a késről egy-egy csepp a papírra hullott, és ott nem lehetett elolvasni, mit írt oda, de aztán rájött arra, hogy mennyire őszinte a saját vérével megpecsételni valamit, amit a saját lelkéből alkotott. 

Az oldalak olyan gyorsan teltek, mint az órák. Mire az utolsó pontot tette az iromány végére, már közeledett az éjfél. 

Az utolsó nap az évből - töprengett. Mikor igyon az ember, ha nem ilyenkor? Valamint ott motoszkált benne valami... Hátha összefut Kaytivel megint. Szeretné megköszönni a gyönyörű éjszakát és az ajándékot is. 

Felvette a kabátját ismét. Elindult a kedvenc kocsmájába. Belépett. Pár tekintet rászegeződött, de hamar elvesztették iránta az érdeklődést. A törzsvendégek már megszokták, a többieket meg nem igazán érdekelte egy alacsony, szakadt fazon. Megörült, mikor meglátta, hogy a kedvenc helye megint szabad. Oda is vonszolta magát, bár szokatlanul nehezen ment. Minden egyes lépésnél egyre élesebb volt a fájdalom a mellkasában is. De ez csak a szükséges rossz ebben a csodálatos történetben! Leterítette a kabátját a székre. Kivette a tárcáját, és elindult a pulthoz. Egy kisebb, első ránézésre is bunkónak tűnő társaság egyik tagja azonban megállította. 

  - Az mi a fasz ott a melledben?! - Sam nagyot sóhajtott. 

  - Már megint micsoda? 

  - Az egy kibaszott kés a kibaszott mellkasodban, ember!! 

  - És? 

  - Bazeg azt ki kell húzni onnan! - Samet elkapta a ideg. 

  - Normális vagy? Majd pont kihúzom, mi? Szerezz Magadnak sajátot! - a kocsmáros meghallva a hangos szóváltást kijött a pult mögül, és megkérdezte, mi a gond. A bunkó nem mondott semmit, csak nyögve a késre mutatott. Kikerekedett a szeme, a feje elvörösödött, és ordibálni kezdett.

  - Mit képzelsz Magadról Te szentimentális barom! Idejössz meghalni és ijesztgeted a vendégeimet? - Sam is egyre dühösebb lett, és nem bírta szó nélkül tovább. 

  - Kussolj faszfej, úgy iszok a kocsmában, ahogy akarok! Nem ártok senkinek. 

  - Na idefigyelj, zombiköcsög; itt nem fogsz velem veszekedni, ez az én kocsmám, és az van, amit én mondok! Hajítsd el azt a halloween-i lófaszt! - azzal - mielőtt Sam reagálhatott volna rá - elkapta a kés markolatát, és kitépte a helyéről. 

Borzalmas fájdalom, járta át a testét, és elkezdett gyengülni. Lábai meginogtak, és meg kellett támaszkodnia az asztalon. A vér pedig közben csak patakokban folyt a lábai elé. 

  - Na, adjon valaki neki egy sebtapaszt, nehogy még elfertőződjön, vagy valami ilyesmi mert akkor aztán kutyavilág lesz! - azzal a kocsmáros visszament a pult mögé, a bunkó megvető pillantások után leült a barátaihoz, hogy tovább igyon, Sam pedig térdre rogyott. Egyre távolabbról és tompábban hallotta, ahogy az emberek minden másra figyelnek, csak rá nem, de megszólalni már nem tudott. Látása egyre homályosabb lett. Arcra bukott, és a földön rángatózott még egy darabig a saját vérében. 

Pont éjfélkor elernyedtek az izmai, végleg. Pont éjfélkor Sam meghalt, kedvenc kocsmája padlóján. 

Nem sokkal később egy srác ment be a kocsmába. Kért egy sört, majd észrevette a földön fekvő testet. 

  - Öhm... nem kéne hívni segítséget? 

  - Minek? Ha hiányzik valakinek, majd megkeresik.