Második nap - Hol szeretnél tartani 10 év múlva?
Na ez tipikusan az a fajta kérdés, amin elég sokat kell gondolkodnom.
Harminc éves fejjel nyilván más lesz az értékrendem, még ha nem is fog sokban eltérni a mostanitól, akkor is - bár ez majd kiderül akkor -, és most kéne úgy belegondolnom abba, hogy mit szeretnék majd akkor, mintha tisztában lennék azzal, hogy mi fog velem történni.
Dolgozni már mindenképpen szeretnék addigra *khm*. Reményeim szerint pszichológus leszek, és reményeim szerint addigra már túl egy szakképzésen is, és reményeim szerint tényleg tudok magamból egy kis plusszt tenni majd ehhez a munkához, hogy ne munka legyen számomra, hanem hivatás. Nem elismert, neves pszichológus akarok lenni; nem érdekel, ha nem tudják meg a nevemet - de minél több embernek szeretnék segíteni, minél hatékonyabban.
Szeretnék egy saját lakást addigra, lehetőleg Debrecenben (egyébként itt is szeretnék maradni), és szeretném a jelenlegi pár barátommal tartani a kapcsolatot *nem nevesítek, de ha olvassák esetleg, üzenem nekik, hogy legalább a sör nem égett oda*. Mindemellett örülnék annak, ha az írást is tudnám olyan szintre fejleszteni, hogy az egy pár publikációt megérdemeljen. Bár első regényem kiadásáról lemondtam, azt a stílus szeretném folytatni a nagyobb terjedelmű szutykoknál a közeljövőben is, ezért örülnék annak, ha pár embernek ez valóban tetszene; mégpedig annyira, hogy nem mínusz lesz a kiadásból. Nem a pénzért csinálom, de magam fényezése mások előtt nekem nem ér meg horribilis ráköltést *még*.
Küzdeni fogok azért, hogy a zenélés se maradjon abba. Ha máshogy nem is, kis kocsmai fellépések egy zenekarral, vagy ketten két szál gitárral borzasztó depresszív dalokat játszva kapjunk ingyen fogyasztást, hogy úgy érezzük, fiatalok vagyunk még, és miénk még a világ.
Mindezeket szeretném úgy átélni, hogy van valaki mellettem. Akiért a szívem már nem feltétlen mindent felemésztő tűzzel ég, hanem csak csendesen, de erőteljesen lángol. Addigra már szeretném azt érezni, hogy végre, valakinek a karjai közé hazatérek. Egy olyan embert, akit nem magamtól kell megóvnom.
Nagyjából ennyi jutott így eszembe, a többi dolog ahogy esik, úgy puffan. Persze benne van a pakliban, hogy addigra már rég halott leszek. Ha úgy lenne, ezt a bejegyzést hagyjátok figyelmen kívül. :)
Köszönöm a megtekintést!
Vigyázzatok magatokra, a rézfaszú baglyoknál éppen vadászszezon van.
Csöccsentés!
Ser Launcelot
Harminc éves fejjel nyilván más lesz az értékrendem, még ha nem is fog sokban eltérni a mostanitól, akkor is - bár ez majd kiderül akkor -, és most kéne úgy belegondolnom abba, hogy mit szeretnék majd akkor, mintha tisztában lennék azzal, hogy mi fog velem történni.
Dolgozni már mindenképpen szeretnék addigra *khm*. Reményeim szerint pszichológus leszek, és reményeim szerint addigra már túl egy szakképzésen is, és reményeim szerint tényleg tudok magamból egy kis plusszt tenni majd ehhez a munkához, hogy ne munka legyen számomra, hanem hivatás. Nem elismert, neves pszichológus akarok lenni; nem érdekel, ha nem tudják meg a nevemet - de minél több embernek szeretnék segíteni, minél hatékonyabban.
Szeretnék egy saját lakást addigra, lehetőleg Debrecenben (egyébként itt is szeretnék maradni), és szeretném a jelenlegi pár barátommal tartani a kapcsolatot *nem nevesítek, de ha olvassák esetleg, üzenem nekik, hogy legalább a sör nem égett oda*. Mindemellett örülnék annak, ha az írást is tudnám olyan szintre fejleszteni, hogy az egy pár publikációt megérdemeljen. Bár első regényem kiadásáról lemondtam, azt a stílus szeretném folytatni a nagyobb terjedelmű szutykoknál a közeljövőben is, ezért örülnék annak, ha pár embernek ez valóban tetszene; mégpedig annyira, hogy nem mínusz lesz a kiadásból. Nem a pénzért csinálom, de magam fényezése mások előtt nekem nem ér meg horribilis ráköltést *még*.
Küzdeni fogok azért, hogy a zenélés se maradjon abba. Ha máshogy nem is, kis kocsmai fellépések egy zenekarral, vagy ketten két szál gitárral borzasztó depresszív dalokat játszva kapjunk ingyen fogyasztást, hogy úgy érezzük, fiatalok vagyunk még, és miénk még a világ.
Mindezeket szeretném úgy átélni, hogy van valaki mellettem. Akiért a szívem már nem feltétlen mindent felemésztő tűzzel ég, hanem csak csendesen, de erőteljesen lángol. Addigra már szeretném azt érezni, hogy végre, valakinek a karjai közé hazatérek. Egy olyan embert, akit nem magamtól kell megóvnom.
Nagyjából ennyi jutott így eszembe, a többi dolog ahogy esik, úgy puffan. Persze benne van a pakliban, hogy addigra már rég halott leszek. Ha úgy lenne, ezt a bejegyzést hagyjátok figyelmen kívül. :)
Köszönöm a megtekintést!
Vigyázzatok magatokra, a rézfaszú baglyoknál éppen vadászszezon van.
Csöccsentés!
Ser Launcelot
Megjegyzések
Megjegyzés küldése