Újabb pofon a mai "író" generációnak
Ezzel a témával már foglalkoztam egyszer, s akkor egészen addig fajult a dolog, hogy háromszor kellett befejeznem a bejegyzés írását, annyira felhúzott a téma. Most, aránylag korán, egy csésze kávéval a kezemben, immár higgadtabban szeretném kifejteni erről a véleményem.
Ugye, szép meg jó a magyar költészet; Petőfi, Arany, Vörösmarty, Janus, Csokonai többek között, s úgy gondolom, szükséges, hogy ismerjük verseiket. De ha csak az ő műveiket olvassuk, mi lesz mára? Ők halottak, még ha műveik fent is maradnak hosszabb időkre, a mai kornak is szüksége van olyan alkotókra, mint Ők. S nem tudhatjuk, kiben, melyik gyerekben bújik meg az új Petőfi. Eljött a mi időnk, hogy alkossunk.
A baj az, hogy általában az ragad tollat, akinek nem biztos, hogy kellene. Nem azért mondom ezt, hogy bárki, vagy bármi felett úgymond ítélkezzek. Ugye a f*szbúkon csatlakoztam néhány blogos csoportba, ahol megy a blogok megosztása, s bizony fejembe vettem, hogy márpedig én ezeket olvasni fogom. Az ember rájön, hogy a blogokat ez a sajnos néhány esetben már 9(!) éves korban kezdődő felhasználói csoport felosztotta a maga igényeinek megfelelően. Egy blog - egy történet. Vagy design-blog. Vagy kritika blog. Nem, nem ilyen kritika. Hanem általában írásra képtelen tizenéves kislányok elemzik ki általában írásra képtelen tizenéves kislányok 1D-s blogjait. Aki egy kicsit sötétebb blogot ír, és még véletlenül sem szerepel benne valamilyen buzis-divatos motívum, annak az értékelése borzasztóan alacsony szokott lenni.
Ismétlem, van kivétel, nem mindegyik blog ilyen, több olyan lelkes emberrel találkoztam, akik hihetetlen tehetségesek az írás terén. És nagyon sajnálom, hogy rengeteg tehetséges ember nem osztja meg másokkal, amiket megírt. Azoknak üzenném, hogyha én meg merem osztani, akkor bátran csinálják ők is! Ennek a kornak is szüksége van ugyan úgy a költőkre, mint eddig bármikor. Csak rá kell ébreszteni az embereket.
De most maradjon szimplán a aljánál. Ugye, vegyünk egy aranyos, tíz éves kislányt. Adjunk a kezébe egy nagyon okos telefont, csináljunk neki facebook profilt, kényeztessük el, és adjuk meg a lehetőséget arra, hogy felszínes baráti kapcsolatai legyenek. Valamint olvasson Coelho-t és Oravecz Nórát, hogy onnan tanulja meg, mit jelent az érzelem. Mindamellett hallgasson JB-t, Bytheway-t, vagy 1D-t. Emellett segítsünk neki rájönni, hogy márpedig Ő író, ezért kezdjen el vezetni egy blogot, amin a fent említettek közül valamelyikbe, vagy legalább egy hozzá hasonló nyálgépbe legyen szerelmes egy lány, akit magáról mintáz, csak éppen az első részben költözik el, mert a szülei új munkát kaptak, vagy éppen meghaltak. Buzdítsuk arra, hogy tegyen bele elengedhetetlen divat-romantikus elemeket; tudjon zongorázni, esetleg táncolni, valamiben biztos legyen tökéletes, jelleme viszont ne legyen.
A név legyen Jessica vagy Hope, egy találkozás, beszélgetés után már legyen egy legjobb barátnő, és egy nagy, mindent kibíró szerelem. Magyarázzuk el neki, hogy a bejegyzésben külön plussz pont, ha vannak benne gif-ek, és szmájlik. A karaktereket nem jellemzi, hanem oldalra feltölt egy sztárról egy képet, és aláírja az adott karakter nevét. Mindamellett öljünk ki belőle minden helyesírásra emlékeztető dolgot, s még tehetséget se adjunk neki. A lényeg, hogy a felszínes barátnői kommentelnek minden rész után, hogy ,,Nagyon jó!" ,,Kövit!"
SZAR! Nem tudom szebben mondani, bármennyire szeretném. És ilyenből van több ezer az országban. És nincs rá igény, igazából, csak a szűk, képmutató ismerősi körben. Ennek ellenére szegények elhiszik, hogy tudnak írni, s olyan fiatal korban alakul ki náluk egy ilyen téves tudat, mely egyrészt gátolja őket abban, hogy igazi tehetségüket megtalálják, valamint az életüket nem élik, hanem vágyaikat kivetítik az ilyen blogokon keresztül. De annyira elcsonkult a mai világ érzelmileg, hogy javarészt ugyan azt akarják, ugyan olyan silány módon, s a felszínes kapcsolatok miatt nem rendelkeznek egészséges önkritikával sem, mely a későbbi életben igen fájdalmas dolgokhoz vezethet majd.
Nem mondom, hogy ne írjon, ha szeret! De érezze már azt, hogy mit lehet publikálni a tömegnek, és mit nem. Mert most ha leállnék vele veszekedni, én lennék a hülye, mert az internet annyira elbutítja az embereket, hogy képtelen érvelni bármivel, csak szidni.
S ha építő jellegű, kulturáltan, bántás nélkül megfogalmazott kritikát írok, ráadásul sokszor úgy, hogy Ő KÉRI, akkor le vagyok kiabálva, és ahol lehet, ott tesz keresztbe, a lehető leggyerekesebb módon.
Itt nem az írás a fő probléma. Hanem az, hogy miket vagyunk képesek nevelni. Nem mondom, hogy én jó vagyok. De ez már tényleg kritikán aluli.
Ugye, szép meg jó a magyar költészet; Petőfi, Arany, Vörösmarty, Janus, Csokonai többek között, s úgy gondolom, szükséges, hogy ismerjük verseiket. De ha csak az ő műveiket olvassuk, mi lesz mára? Ők halottak, még ha műveik fent is maradnak hosszabb időkre, a mai kornak is szüksége van olyan alkotókra, mint Ők. S nem tudhatjuk, kiben, melyik gyerekben bújik meg az új Petőfi. Eljött a mi időnk, hogy alkossunk.
A baj az, hogy általában az ragad tollat, akinek nem biztos, hogy kellene. Nem azért mondom ezt, hogy bárki, vagy bármi felett úgymond ítélkezzek. Ugye a f*szbúkon csatlakoztam néhány blogos csoportba, ahol megy a blogok megosztása, s bizony fejembe vettem, hogy márpedig én ezeket olvasni fogom. Az ember rájön, hogy a blogokat ez a sajnos néhány esetben már 9(!) éves korban kezdődő felhasználói csoport felosztotta a maga igényeinek megfelelően. Egy blog - egy történet. Vagy design-blog. Vagy kritika blog. Nem, nem ilyen kritika. Hanem általában írásra képtelen tizenéves kislányok elemzik ki általában írásra képtelen tizenéves kislányok 1D-s blogjait. Aki egy kicsit sötétebb blogot ír, és még véletlenül sem szerepel benne valamilyen buzis-divatos motívum, annak az értékelése borzasztóan alacsony szokott lenni.
Ismétlem, van kivétel, nem mindegyik blog ilyen, több olyan lelkes emberrel találkoztam, akik hihetetlen tehetségesek az írás terén. És nagyon sajnálom, hogy rengeteg tehetséges ember nem osztja meg másokkal, amiket megírt. Azoknak üzenném, hogyha én meg merem osztani, akkor bátran csinálják ők is! Ennek a kornak is szüksége van ugyan úgy a költőkre, mint eddig bármikor. Csak rá kell ébreszteni az embereket.
De most maradjon szimplán a aljánál. Ugye, vegyünk egy aranyos, tíz éves kislányt. Adjunk a kezébe egy nagyon okos telefont, csináljunk neki facebook profilt, kényeztessük el, és adjuk meg a lehetőséget arra, hogy felszínes baráti kapcsolatai legyenek. Valamint olvasson Coelho-t és Oravecz Nórát, hogy onnan tanulja meg, mit jelent az érzelem. Mindamellett hallgasson JB-t, Bytheway-t, vagy 1D-t. Emellett segítsünk neki rájönni, hogy márpedig Ő író, ezért kezdjen el vezetni egy blogot, amin a fent említettek közül valamelyikbe, vagy legalább egy hozzá hasonló nyálgépbe legyen szerelmes egy lány, akit magáról mintáz, csak éppen az első részben költözik el, mert a szülei új munkát kaptak, vagy éppen meghaltak. Buzdítsuk arra, hogy tegyen bele elengedhetetlen divat-romantikus elemeket; tudjon zongorázni, esetleg táncolni, valamiben biztos legyen tökéletes, jelleme viszont ne legyen.
A név legyen Jessica vagy Hope, egy találkozás, beszélgetés után már legyen egy legjobb barátnő, és egy nagy, mindent kibíró szerelem. Magyarázzuk el neki, hogy a bejegyzésben külön plussz pont, ha vannak benne gif-ek, és szmájlik. A karaktereket nem jellemzi, hanem oldalra feltölt egy sztárról egy képet, és aláírja az adott karakter nevét. Mindamellett öljünk ki belőle minden helyesírásra emlékeztető dolgot, s még tehetséget se adjunk neki. A lényeg, hogy a felszínes barátnői kommentelnek minden rész után, hogy ,,Nagyon jó!" ,,Kövit!"
SZAR! Nem tudom szebben mondani, bármennyire szeretném. És ilyenből van több ezer az országban. És nincs rá igény, igazából, csak a szűk, képmutató ismerősi körben. Ennek ellenére szegények elhiszik, hogy tudnak írni, s olyan fiatal korban alakul ki náluk egy ilyen téves tudat, mely egyrészt gátolja őket abban, hogy igazi tehetségüket megtalálják, valamint az életüket nem élik, hanem vágyaikat kivetítik az ilyen blogokon keresztül. De annyira elcsonkult a mai világ érzelmileg, hogy javarészt ugyan azt akarják, ugyan olyan silány módon, s a felszínes kapcsolatok miatt nem rendelkeznek egészséges önkritikával sem, mely a későbbi életben igen fájdalmas dolgokhoz vezethet majd.
Nem mondom, hogy ne írjon, ha szeret! De érezze már azt, hogy mit lehet publikálni a tömegnek, és mit nem. Mert most ha leállnék vele veszekedni, én lennék a hülye, mert az internet annyira elbutítja az embereket, hogy képtelen érvelni bármivel, csak szidni.
S ha építő jellegű, kulturáltan, bántás nélkül megfogalmazott kritikát írok, ráadásul sokszor úgy, hogy Ő KÉRI, akkor le vagyok kiabálva, és ahol lehet, ott tesz keresztbe, a lehető leggyerekesebb módon.
Itt nem az írás a fő probléma. Hanem az, hogy miket vagyunk képesek nevelni. Nem mondom, hogy én jó vagyok. De ez már tényleg kritikán aluli.
Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni. Teljesen egyetértek:D
VálaszTörlés