Élménybeszámoló

Régen volt már, hogy úgy írtam, hogy nem valamilyen versen, vagy kis szutykon keresztül beszéltem hozzátok, s ezzel mintha kicsit megszűnt volna a közvetlenebb kapcsolat köztem és köztetek, bár nagyon örülök, hogy megtekintés szempontjából úgy néz ki egyre több állandó olvasója akad a blognak. Aki ismer, az ugye tudja, hogy feltett szándékom, hogy elismert író leszek, és nagyon örülök, ha látom, hogy nő az igény azok iránt a próbálkozások iránt, amiket itt produkálok.
  Az elmúlt pár hónap nagyon keserves volt számomra, szeptember környékén problémáim lettek az alvással, november környékén az evéssel is, rettegtem utcára menni, és féltem emberekkel találkozni, rátelepedett kicsit a közösségi életemre is. Így egy nagyon kedves ismerősöm segítségével pszichológushoz kerültem, aminek még mindig nagyon örülök, és köszönöm szépen mindkettejük segítségét és munkáját, rengeteget segítettek.
  Bár mellettük is jöttek a pofonok, különösen egy hatalmas volt. Bár értékrend szempontjából ez sem volt rosszabb, mint a többi, de az elmúlt hónapok keserű pohara ezzel telt be. Itt éreztem úgy, hogy amennyire sikerült magam összekapnom, még mélyebbre kerültem, mint bármikor. Hála Istennek voltak mellettem barátok, még olyanok is, akikről nem gondoltam volna, hogy számíthatok rájuk. Köszönöm szépen támogatásukat!
  Miután kezdtem jobban érezni magam, az alvás és evés még nem jött rendbe, sikerült kijutnom másodjára is Erdélybe, a máramarosszigeti testvériskolába. Itt töltöttem három napot, két éjszakát. Megnézhettem egy ottani ünnepséget március 15-én, ami olyan szinten volt őszinte, színvonalas, és szép, hogy kicsit elszégyelltem magam rengeteg, a határon belül élő "magyar" nevében is. Aki látni akar egy igazán jó ünnepi műsort, az menjen ki, s tekintse meg. Garantálom, hogy olyat még nem látott. A többi program számomra már ismerős volt, láttam a helyeket, amiket a többiek megnéztek. Egy kellemes kis hotelben voltunk elszállásolva. Találkoztam olyanokkal, akikkel találkoztam a novemberi úton, és olyanokkal, akikkel nem. Egy-két embernek különösen örültem, hogy megismertem, vagy hogy találkoztunk ismét. Velük való beszélgetés hozzájárult ahhoz, hogy rendbe jöjjek. Rossz volt búcsúzni, de ígérem nekik, hogy még találkozunk. Remélem, minél hamarabb.
  A hazafelé úton azt vettem észre, hogy minden pofon, minden fájdalom, minden, ami rossz volt, nem eltűnt, hanem olyan irányba terelt, amit mástól reméltem, hogy megtalálom: boldog lettem. Rájöttem arra az alap tényre, hogy igen, márpedig én király vagyok - vagy valami ilyesmi. Sikerült megtalálnom magam. És ha ehhez ilyen pofonok kellettek, akkor büszke vagyok rá, hogy kibírtam. Leszek-e még gyenge? Igen. Fog-e még fájni? Biztosan. Lesz, amikor szomorú leszek? Száz százalék. De szert tettem arra a pajzsra, ami mindig segíteni fog felállni.

Máshogy gondolkodom, mint a többiek. De ez nem azt jelenti, hogy velem van a baj, vagy bárkivel lenne. Egyszerűen nem ugyan az a kiindulási pont, amiből levezetjük az összefüggést, és talán az enyém ellent mond a józan észnek. Mert nekem a saját józan eszem van meg.
Itt az ideje, hogy az olyan idióták, mint én, most gondolkodásukkal odacsapjanak józanítólag a világnak. Megmutatjuk, mire képes az, aki használja az eszét.
Launcelot ilyen lesz. És mostantól legyőzhetetlen.