Rímek... Rímek mindenhol

Emlékszel, mikor nyári éjszakán együtt úsztunk
A holdvilágban? Némán, gondtalanság pajzsában, hulló
Csillagra várva, remélve, hogy ez az érzés, hangulat örök
Maradhat, majd ketten pecsételtük csókkal azt a
Szomorú fák alatt
Ó, mondd; Emlékszel-e?

Oly szép volt, mint Te Magad, életem legfényesebb
Ékköve, a világ egy igaz, értékes gyertyafénye
Forró lánggal, de meg ne égess! Csak szeress engem, csak szeress úgy
Minket, ahogyan Lelked képes lelkem és szívem
Végsőkig szeretni
Ó, mondd; Megtennéd-e?

Átok a képzeletre! Én sajnos emlékezem
Már erre. Álmom volt csak, és soha nem történt meg ezen
A Földön. Csak bennem, a magány farkasában. Kínzó reménységben
Hagyva ki élhet, lennék most is Veled, csak Veled
Boldogan az ég alatt.
Ó, mondd: szeretnél-e
Ha erre kérlek?