Érzések, vágyak és kételyek

Drága, tavaszi Napsugár

Járd át a szívemet!

Had érezzem az idén

Lágy melegedet.

Űzd el most tőlem

A szomorú telet

S tarts meg engem nélküle

Hogy boldog lehessek

Fáztam én már annyit

Nélküled, Kedvesem,

Hogy e fagyos órákat

Számlálni végtelen.

Nehéz volt minden szó,

Mit mondani akartam

S a világtól elfedett

Magányom bús hava

Érted sírtam egyedül

Érted, Szerelmem

S Érted folyó vérkönnyek

Jégcsappá fagytak meg

Csak szívem sírt csendesen;

Kísértet éjszakában
Az voltam; csak árnya

Az életnek magának

Nem volt oly palota,

Hol boldogan laktam

Nem volt oly dallam

Melyet vígan játszottam.

Nem volt boldog a szó
Egy sem, mit leírtam,

Nem volt boldog a mosoly,

Mit arcomra rajzoltam

De meghallotta szívem

Hívó hangodat,

S félő lelkem a gyönyört

Vélte hallani újra.

Letépte vastag láncaim

Dicsérő szavad

Szűnni kezdett a fájdalom

Érintésed alatt. 

Reszketve néztem bele

Szemed világába

S olyan volt, mint a csendes éj:

Lelkem meghitt hona.

Úgy zártál Magadba

Engem akaratlan,

Hogyha tudnék is, nem akarok

Futni el sehova.

Megmutattad nekem,

A vérzőszívűnek,

Mit jelent a boldogság, 

S maga az ÉLET

Ne szakadj hát el,

Tőlem, éltem tavasza

Dalold füleimbe

Vidám dalaidat!

Had pihenjek Veled! 

Lelkem nyugosztald;

S élvezzük együtt,

Ahogy szívünk megszakad.