Rímelve

Nem létezhet, Istenem, e gúnyos irónia

Szellemes, bántó, gonosz ördögi praktika

Mi kétségbe ejt, s alján hagy

E gödörnek. 

E gödörnek, mit szerelemnek neveznek. 

Tán untat, Uram, a halálos játék,

A Föld részein éhező csemeték?

Pusztító tűz, víz, tomboló szél

Mindenhol. 

Mindenhol, ez meg a lélekben tombol. 

Nem elég-e az ember, ki végletekig gonosz?

Ölje magát az is, ki csak Vele lehet boldog

Úgy érzi, rég emészti már e tűz

A szívét.

A szívét, s vele egész bensőjét.

Kell-e a tűz, mely ily veszélyes?

Tiporja porba a harcos büszkeséget

Kétélű kard, penge, eszköze az

Öngyilkosnak. 

Öngyilkosnak, mert csak gazdájára hat. 

Tombol a szél, kín gyötör minket!

Rablók, haramiák kapják kincseinket,

S hagyjuk, vigyék szíveinket

A szeretettek.

A szeretettek, kik csak markukba röhögnek. 

A gógyszer, minden rosszra orvosság

Lehet benzin, olaj, mitől nő a láng

Izzik, mar, s egyszer csak 

Megfagy. 

Megfagy, mint az áldozat maga. 

Nem létezhet, Istenem, e gúnyos irónioa

Szellemes, bántó, ördögi praktika

De hiszem, Te jóra teremtetted

Istenem. 

Istenem, add, hogy nekem is boldogságom legyen.