A tábor
Pipázgatva ülök a tűz mellett, melynek meggyújtása rengeteg időt vett igénybe. Bal lábam kinyújtva, jobb pedig felhúzva ültömben, hátamat egy fának vetettem. Hideg éjszakánk lesz, de semmi nincs nálam, ami óvna a hidegtől, egyedül a tűz. Kellemes, pattogó hangja a régmúlt időket juttatja eszembe. Az otthon melegét, mikor ez a pattogó hang az étel elkészüléséért szólt. Most pedig az egyetlen lehetőség, ami megvéd a fagyhaláltól.
Még mindig havazik, de ideje lenne elállnia a jégkristályok hullásának. Csak pipázgatok, s közben nézem a havas tájat. Sík terep, egy erdő szélén vagyok. Letértem az ösvényről, hogy gyorsabban érjem el célomat, s minél kevesebb emberrel találkozzak. Veszélyes környék. Az úton szinte mérföldenként állnak a tolvajok, s ha csekély vagyonomat is elveszik, akkor is képesek átmetszeni a torkom olcsó pengéjükkel, aminek következtében esélyesebb, hogy rozsdamérgezésben halok meg, mint a sebtől. Nem lenne túl szép halál, hát igyekszem elkerülni őket. Annál meg többet ér az életem, hogy egy-két rabló legyilkolásáért kockáztassam. Szóval maradunk a titkos utak mellett pipázgatásnál. Kardom had pihenjen, nem jött el a harc ideje.
Közelebb húzódok a tűzhöz, s bámulom a tájat, de nem látok semmit az éjszakában. Legfeljebb engem látnak a tűz miatt, de kockáztatnom kell. Nem tudok elbújni sehová, éjszaka pedig megfagynék a tűz nélkül. Egyedül kockázatos errefelé járni, de kénytelen vagyok. Erre az útra senki nem kísérhet el. Túl vagyok hegyeken, völgyeken, hajóztam át tengereket, éltem meg kánikulát, s borzasztó viharokat. Voltak társaim, kik elhagytak, megtámadtak, meghaltak, vagy én hagytam el őket. Kemény kaland ez, embert próbáló, s még mindig olyan messze van a vége.
A tűz csak pattog, a vörös lángok megnyugtatnak, s pont ez a megnyugtató dolog lehet az egyetlen, ami miatt utam félbeszakad, mielőtt célomat elérhetném. De mi is a célom? Egyedül végigjárni az egész kontinenst, kis mellékutakon, éjszakánként attól tartva, hogy felkelek-e reggel? Meghódítani Boldogság várát? Elfoglalni Tudomány templomot? Mik ezek? Kis semmis célok. Hogy mit akarok akkor?
Megváltoztatni egy világot. Megváltoztatni ezt az egész világot. Megmutatni embereknek, hogy nem kell egymással versenyezniük. Elég annyit elvennünk a természettől, amennyi szükséges! Ez már cél. Ez olyan cél, amiért megéri rettegni éjszakánként, amiért megéri fázni.
- De ez reménytelen - szalad ki a számon pöfékelés közben. S tényleg reménytelen. A hidegben sokadjára eszmélek rá arra, hogy egyedül akarok véghezvinni valamit, amire több millió ember sem biztos, hogy képes.
Visszapörgetem az időt fejben. Mit tettem eddig? Vétkeztem, hibáztam, rengeteget, megbocsáthatatlan mennyiségben. Emberből vagyok. De próbáltam mindig segíteni, ha nem érte meg nekem, akkor még jobban. Hagytam magam kihasználni, hogy másnak jobb legyen. Nem kértem semmit szolgálataimért. Mosoly csaltam az arcokra, s volt, hogy üdítő könnyeket is. Hiszek abban, hogy aki egyszer beszélt velem emberesen e nehéz időkben, nem fog elfelejteni.
Elmosolyodok. Bánok is én mindent! Mit nekem hideg, rablók, szörnyek, hegyek, völgyek? Én képes vagyok vállalni mindezt azért, mert véghez szeretnék vinni valamit, amitől egy kicsit is jobb lehet ez a sárgolyó.
Boldogan eregetem a füstkarikákat, bal lábam kinyújtva, jobb lábam felhúzva, hátamat egy fának vetettem. Messze még a reggel. Az utat mondjuk most sem téveszthetném el. Bármelyik hegyet keresem, előbb-utóbb úgy is a gödörbe jutok.
Még mindig havazik, de ideje lenne elállnia a jégkristályok hullásának. Csak pipázgatok, s közben nézem a havas tájat. Sík terep, egy erdő szélén vagyok. Letértem az ösvényről, hogy gyorsabban érjem el célomat, s minél kevesebb emberrel találkozzak. Veszélyes környék. Az úton szinte mérföldenként állnak a tolvajok, s ha csekély vagyonomat is elveszik, akkor is képesek átmetszeni a torkom olcsó pengéjükkel, aminek következtében esélyesebb, hogy rozsdamérgezésben halok meg, mint a sebtől. Nem lenne túl szép halál, hát igyekszem elkerülni őket. Annál meg többet ér az életem, hogy egy-két rabló legyilkolásáért kockáztassam. Szóval maradunk a titkos utak mellett pipázgatásnál. Kardom had pihenjen, nem jött el a harc ideje.
Közelebb húzódok a tűzhöz, s bámulom a tájat, de nem látok semmit az éjszakában. Legfeljebb engem látnak a tűz miatt, de kockáztatnom kell. Nem tudok elbújni sehová, éjszaka pedig megfagynék a tűz nélkül. Egyedül kockázatos errefelé járni, de kénytelen vagyok. Erre az útra senki nem kísérhet el. Túl vagyok hegyeken, völgyeken, hajóztam át tengereket, éltem meg kánikulát, s borzasztó viharokat. Voltak társaim, kik elhagytak, megtámadtak, meghaltak, vagy én hagytam el őket. Kemény kaland ez, embert próbáló, s még mindig olyan messze van a vége.
A tűz csak pattog, a vörös lángok megnyugtatnak, s pont ez a megnyugtató dolog lehet az egyetlen, ami miatt utam félbeszakad, mielőtt célomat elérhetném. De mi is a célom? Egyedül végigjárni az egész kontinenst, kis mellékutakon, éjszakánként attól tartva, hogy felkelek-e reggel? Meghódítani Boldogság várát? Elfoglalni Tudomány templomot? Mik ezek? Kis semmis célok. Hogy mit akarok akkor?
Megváltoztatni egy világot. Megváltoztatni ezt az egész világot. Megmutatni embereknek, hogy nem kell egymással versenyezniük. Elég annyit elvennünk a természettől, amennyi szükséges! Ez már cél. Ez olyan cél, amiért megéri rettegni éjszakánként, amiért megéri fázni.
- De ez reménytelen - szalad ki a számon pöfékelés közben. S tényleg reménytelen. A hidegben sokadjára eszmélek rá arra, hogy egyedül akarok véghezvinni valamit, amire több millió ember sem biztos, hogy képes.
Visszapörgetem az időt fejben. Mit tettem eddig? Vétkeztem, hibáztam, rengeteget, megbocsáthatatlan mennyiségben. Emberből vagyok. De próbáltam mindig segíteni, ha nem érte meg nekem, akkor még jobban. Hagytam magam kihasználni, hogy másnak jobb legyen. Nem kértem semmit szolgálataimért. Mosoly csaltam az arcokra, s volt, hogy üdítő könnyeket is. Hiszek abban, hogy aki egyszer beszélt velem emberesen e nehéz időkben, nem fog elfelejteni.
Elmosolyodok. Bánok is én mindent! Mit nekem hideg, rablók, szörnyek, hegyek, völgyek? Én képes vagyok vállalni mindezt azért, mert véghez szeretnék vinni valamit, amitől egy kicsit is jobb lehet ez a sárgolyó.
Boldogan eregetem a füstkarikákat, bal lábam kinyújtva, jobb lábam felhúzva, hátamat egy fának vetettem. Messze még a reggel. Az utat mondjuk most sem téveszthetném el. Bármelyik hegyet keresem, előbb-utóbb úgy is a gödörbe jutok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése