A magány otthona
Korán van még ahhoz képest, hogy ünnep van. Senkinek semmi dolga szinte, csak ülni, és szeretni a másikat, bár ez utóbbi mintha kiment volna a divatból. A lényeg, hogy korán van még egy ünnephez képest. Túl korán. Csak én vagyok ilyen elvetemült, hogy már fent vagyok, s kint mászkálok. Tél van, egészen pontosan december 26-a. Se hó, se befagyott tó. Nem igazán karácsonyi ez így - gondolja sok ember. A karácsony ugyan olyan szép hó nélkül is, ha az ember tud benne mit ünnepelni. Süt a nap, az ég felhőtlen, s a lombtalan fák ágai közt arany fény szűrődik az ösvényre. A téli természet illatával párosuló látvány maga a harmónia. Olyan, mint a lélek menedéke, a nyugalom háza. Az ember legalább egy rövid időre elfelejthet itt mindent. Jó ötlet volt kijönni, bár vonakodtam egy kicsit.
Nyolc órakor keltem. Kimentem a konyhába, lefőztem egy kávét, s míg le nem főtt, a tegnap esti tányérokat és poharakat belöktem a mosogatóba, utána pedig rágyújtottam. Kiöntöttem a koffeinadagomat, s a tökéletes reggeli párossal gondolkodtam az asztalnál, szakállamat vakargatva. Meg kéne borotválkoznom...
- Ez van. Ha egyedül ébredek, mindig bal lábbal kelek. - mondtam ki hangosan. Egyedül voltam a lakásban, nem kellett félnem attól, hogy bárkit felkeltek, vagy bárki hülyének néz. Rápillantottam az órára: Nyolc-tizenöt.
~Fel szeretném hívni.~Hiányzott nagyon, s ezt tudatni akartam Vele. Mégis féltem tárcsázni. Nem csak azért, mert korán van. Féltem, hogy hülyének néz. A kis parazita szépen munkálkodik.
Elnyomtam a csikket, a poharat a mosogatóba tettem, s felhúztam a redőnyt. Az ablakból pont rá lehetett látni a tóra. Éreztem, hogy ki kell mennem, járnom egyet. Valami elkezdett vonzni felé. Gyönyörű volt a látvány. Elég lusta voltam ahhoz, hogy ellenkezzek, de a szépség győzött.
- Na, Lui, akkor most kimegyünk sétálni egyet. - felöltöztem feketébe, felvettem a kalapom, felhúztam a csizmám, és elindultam.
Így kerültem ide. Most gond nélkül sétálgatok, és kihasználom a szabadidőmet arra, hogy élvezzem ezt a reggelt, az évben először. Tudja a görcs, mióta sétálok. Ismerem a járást, ráadásul csak a jól kijárt ösvényeken közlekedek. Mégis mindig találok valami újat és szépet. Látnom kellene, és látnom kellett volna ezt minden nap. Hogy milyen szép is lehet az élet. Itt az év vége, és most kell rájönnöm, mit hagytam ki. Mire kellett volna koncentrálnom. Itt volt az orrom előtt. Csak a redőnyt kellett volna hamarabb széthúznom.
Besétálok egy félszigetre, s pont szembekerülök a Nappal. Csak nézem. Nézem, mert megtaláltam... megtaláltam az életet. Megtaláltam a magányom otthonát. Van hová menekülnöm, ha egyedül vagyok.
De ez a hely csak azért szép, mert úgy érzem, már van kihez hazatérnem. S így még a magány is sokkal szebb.
Nyolc órakor keltem. Kimentem a konyhába, lefőztem egy kávét, s míg le nem főtt, a tegnap esti tányérokat és poharakat belöktem a mosogatóba, utána pedig rágyújtottam. Kiöntöttem a koffeinadagomat, s a tökéletes reggeli párossal gondolkodtam az asztalnál, szakállamat vakargatva. Meg kéne borotválkoznom...
- Ez van. Ha egyedül ébredek, mindig bal lábbal kelek. - mondtam ki hangosan. Egyedül voltam a lakásban, nem kellett félnem attól, hogy bárkit felkeltek, vagy bárki hülyének néz. Rápillantottam az órára: Nyolc-tizenöt.
~Fel szeretném hívni.~Hiányzott nagyon, s ezt tudatni akartam Vele. Mégis féltem tárcsázni. Nem csak azért, mert korán van. Féltem, hogy hülyének néz. A kis parazita szépen munkálkodik.
Elnyomtam a csikket, a poharat a mosogatóba tettem, s felhúztam a redőnyt. Az ablakból pont rá lehetett látni a tóra. Éreztem, hogy ki kell mennem, járnom egyet. Valami elkezdett vonzni felé. Gyönyörű volt a látvány. Elég lusta voltam ahhoz, hogy ellenkezzek, de a szépség győzött.
- Na, Lui, akkor most kimegyünk sétálni egyet. - felöltöztem feketébe, felvettem a kalapom, felhúztam a csizmám, és elindultam.
Így kerültem ide. Most gond nélkül sétálgatok, és kihasználom a szabadidőmet arra, hogy élvezzem ezt a reggelt, az évben először. Tudja a görcs, mióta sétálok. Ismerem a járást, ráadásul csak a jól kijárt ösvényeken közlekedek. Mégis mindig találok valami újat és szépet. Látnom kellene, és látnom kellett volna ezt minden nap. Hogy milyen szép is lehet az élet. Itt az év vége, és most kell rájönnöm, mit hagytam ki. Mire kellett volna koncentrálnom. Itt volt az orrom előtt. Csak a redőnyt kellett volna hamarabb széthúznom.
Besétálok egy félszigetre, s pont szembekerülök a Nappal. Csak nézem. Nézem, mert megtaláltam... megtaláltam az életet. Megtaláltam a magányom otthonát. Van hová menekülnöm, ha egyedül vagyok.
De ez a hely csak azért szép, mert úgy érzem, már van kihez hazatérnem. S így még a magány is sokkal szebb.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése