Ha kell...

  Párás, fullasztó meleg. Az elmúlt egy-két évben ez jellemzi országunk nyarát s tavaszát egyaránt. Hiába szabadul meg az ember több ruhadarabtól, a két héten át tartó, folyamatos zápor után a tűző nap olyan elviselhetetlen hőséget csinál, hogy ember legyen a talpán, aki normálisan képes levegőt venni.
  Corey ennek ellenére világos farmerban, s fekete pólóban ült a még félig-meddig nedves földúton, piros Viceroy-t szívva. A doboz s a gyújtó pocokként dőlt a lábának, aki az anyjához bújik, ha alszik. Nem is engedném, hogy elmenj - gondolta magában. Még itt, a fejlett országok legnagyobbikában is elég volt kipengetni az árát.
  Beesett szeme, s szomorúan csillogó, tiszta tekintete rossz napról árulkodik. Talán hajléktalannak néz ki a néha erre haladó kutyasétáltatók, a negyven év körüli, napszemüveges, vagyonos kocogók s az öreg alkoholista bringások számára. Szakálla enyhén igénytelenül meghagyva, így talán jogosnak is tűnhet a felvetés. Haja már régi punk szenvedélyéről árulkodik. Fekete taraja magasan, s fenyegetően áll. Azonban csak az nézi semmibe, aki nem látja a szemét. Azt mondják, az a lélek tükre. Amennyiben ez igaz, Corey igen szép lelkű ember lehet. Jámbor, s mégis elég fenyegető, karizmatikus személyiség. Mégsem vitte vele túl sokra, pedig volt rá több lehetősége.
  - Ha én sokra viszem, talán másnak ennyi sem jut... - suttogja maga elé füstöt lehelve a tiszta levegőbe. Mintha ő akarta volna, egy lágy szellő csapott fel, s messzire fújta cigarettája halvány, szálló melléktermékét. Szánt szándékkal pusztítja szervezetét. Tudja, hogy ő már nem fog sokáig élni; ezzel, vagy enélkül, neki már teljesen mindegy. Az a néhány év, ami adatott neki, félelem nélkül fog eltelni. Corey hosszas szenvedés után rájött, hogy az életről alkotott képe, az álmai, hosszútávon már nem fognak megvalósulni. Betegsége ráébresztette arra, hogy a részegség, az öntudatlanul eltöltött éjszakák csak csökkentik az esélyét új, fájdalmas tervének. Corey ráérzett, hogy magán nem tud segíteni. De mi a helyzet másokkal?
  Másoknak több adatott, mint neki. Gyerekek, szerető feleség, vagy férj, kiváló munkahely, s egy lakás, amely a tengerpartra néz. Tudja, hogy megszerezhetné mindezt. De miért? Hogy gyerekei szenvedve nézzék végig apjuk halálát, s anyjuk dolgozzon azért, hogy meglegyen a napi betevő? Nem. Nem fog több embert tönkretenni saját boldogsága érdekében. Hanem saját boldogsága árán fogja őket meggyógyítani.
  Corey az elmúlt időben nem más, mint egy szemetesvödör. Mindig jó, ha tanács kell vagy segítség. Ekkor olyan barátai vannak, akik életük árán is megvédenék. Persze, ez csak addig tart, ameddig szükség van Corey-ra. Utána valahogy eltűnnek ezek az emberek, s már az utcán sem hajlandóak köszönni.
  Tudja jól, hogy minden ember eljátssza majd ezt vele. Mégis csinálja. Általában ezért fejéhez vágják, hogy nem normális.
  - De ha én nem csinálom, akkor ki fogja? - kérdezi mindig magától, hogy új erőre kapjon. Sokat jelent neki, hogy a környezete boldog, s ez lett élete értelme. Segíteni másnak akkor is, hogyha neki ez hátránnyal jár.
  Bizony. Ez Corey. Egy földúton dohányzó, hajléktalannak kinéző punk, akire ferde szemmel néznek a külseje miatt.
,,Biztos részeg minden este. Látszik rajta!"
Pedig mindenkinek szüksége van egy Corey-ra.