Az írásról
Sokszor elgondolkodtam azon, hogy vajon mi az, ami egy szöveget, egy bejegyzést érdekessé tehet. A mesterien egymás után pakolt szavak sora, esetleg a jó jellemábrázolás, mely úgy fest le nekünk egy karaktert, hogy azonnal azonosulni lehet vele?
A dolog szerintem nem csak ennyiből áll ki. Példának okáért itt a legutóbbi bejegyzésem, melyben a semmiről írtam valamit. Ne menjünk bele, hogy ennek a célja és oka mi volt, a lényeg az, hogy úgy forgattam a szavakat, hogy ellensúlyozzam a tartalom hiányát. Talán kicsit mókás volt, de mégis hiányos. Tehát valószínűleg nem ebben kell keresnem azt a mozgató-rugót, amely nem engedi, hogy letegyek egy könyvet.
A jó jellemábrázolás? Ezt egyből elvetem - megtehetem, Rocksztár vagyok, és ezen az oldalon én diktálok -, mert hiába a jó karakter, ha nem lehet vele mit csinálni.
Ha ezt a két dolgot így, logikus gondolkodással kilőttük, akkor megmaradt az a dolog, ami minket érdekel. Hogy mi az? Hát a jó történet? Vegyünk példának okáért a mai horrorfilmek jó 70-80%-át. Miről szól? Hogy iszonyat jó technikával darabolják az emberek. Fizetjük mozijegyet a vérmennyiségért, miközben ha elmegyünk egy vágóhídra, ugyan azt láthatjuk; csak éppen élethűbben és ingyen. De nem csak a horrorfilmekre vonatkozik ez. Sok filmet azért magasztalnak, mert hihetetlen látványos. Az már cseppet sem zavarja az embereket, hogy a történetét régen lelőtték az Oroszlán Király második részében, de sebaj. Mert erre lehet csorgatni a nyálat.
Azonban a könyv nem film. A könyv nem festhet fel valamit szépen, ha nem szól semmiről. Lehetnek benne gyönyörű tájleírások, kidolgozott karakterek, s az író beszélhet arról, hogyan fújt a szél, s hogy sáros a bakancsa két oldalon keresztül, attól függetlenül még mindig nem lesz élvezhető a mű, ugyebár.
Perpillanat kint süt a nap, s halvány füstfoszlányok úsznak el az ablakom előtt. A bicikli-tározó tetejének éppen hogy a sarkát látom csak, de a cserepekről visszaverődő fény miatt nem is tanácsos sokáig nézni. A diófa pedig veti a szokásos árnyékát. Most, hogy ezt leírtam, elképzeltük, milyen szép lehet itt minden a nagy szalonnasütés közben, azonban ugyan ott járok, hogy hiába lehetne szép, mégsem szól semmiről.
Erről van szó. Azt mondják, az író saját magát szórakoztatja. De az igazi író tud úgy szórakozni, hogy mást is szórakoztasson. Legyen az Leslie L. Lawrence, Stephen King, vagy bárki a nagyok közül.
Én például újságíró szeretnék lenni, mellette pedig szeretnék a könyvírással is foglalkozni, de ha így haladok vele, mint a mostanival, akkor nem leszek egy nagy író. Mindenesetre a jó munkához idő kell. Remélem egyszer majd a könyvesboltokban is megtalálható lesz a polcon.
Azt hiszem, ez tipikus Luisan ért véget megint, nemde?
A dolog szerintem nem csak ennyiből áll ki. Példának okáért itt a legutóbbi bejegyzésem, melyben a semmiről írtam valamit. Ne menjünk bele, hogy ennek a célja és oka mi volt, a lényeg az, hogy úgy forgattam a szavakat, hogy ellensúlyozzam a tartalom hiányát. Talán kicsit mókás volt, de mégis hiányos. Tehát valószínűleg nem ebben kell keresnem azt a mozgató-rugót, amely nem engedi, hogy letegyek egy könyvet.
A jó jellemábrázolás? Ezt egyből elvetem - megtehetem, Rocksztár vagyok, és ezen az oldalon én diktálok -, mert hiába a jó karakter, ha nem lehet vele mit csinálni.
Ha ezt a két dolgot így, logikus gondolkodással kilőttük, akkor megmaradt az a dolog, ami minket érdekel. Hogy mi az? Hát a jó történet? Vegyünk példának okáért a mai horrorfilmek jó 70-80%-át. Miről szól? Hogy iszonyat jó technikával darabolják az emberek. Fizetjük mozijegyet a vérmennyiségért, miközben ha elmegyünk egy vágóhídra, ugyan azt láthatjuk; csak éppen élethűbben és ingyen. De nem csak a horrorfilmekre vonatkozik ez. Sok filmet azért magasztalnak, mert hihetetlen látványos. Az már cseppet sem zavarja az embereket, hogy a történetét régen lelőtték az Oroszlán Király második részében, de sebaj. Mert erre lehet csorgatni a nyálat.
Azonban a könyv nem film. A könyv nem festhet fel valamit szépen, ha nem szól semmiről. Lehetnek benne gyönyörű tájleírások, kidolgozott karakterek, s az író beszélhet arról, hogyan fújt a szél, s hogy sáros a bakancsa két oldalon keresztül, attól függetlenül még mindig nem lesz élvezhető a mű, ugyebár.
Perpillanat kint süt a nap, s halvány füstfoszlányok úsznak el az ablakom előtt. A bicikli-tározó tetejének éppen hogy a sarkát látom csak, de a cserepekről visszaverődő fény miatt nem is tanácsos sokáig nézni. A diófa pedig veti a szokásos árnyékát. Most, hogy ezt leírtam, elképzeltük, milyen szép lehet itt minden a nagy szalonnasütés közben, azonban ugyan ott járok, hogy hiába lehetne szép, mégsem szól semmiről.
Erről van szó. Azt mondják, az író saját magát szórakoztatja. De az igazi író tud úgy szórakozni, hogy mást is szórakoztasson. Legyen az Leslie L. Lawrence, Stephen King, vagy bárki a nagyok közül.
Én például újságíró szeretnék lenni, mellette pedig szeretnék a könyvírással is foglalkozni, de ha így haladok vele, mint a mostanival, akkor nem leszek egy nagy író. Mindenesetre a jó munkához idő kell. Remélem egyszer majd a könyvesboltokban is megtalálható lesz a polcon.
Azt hiszem, ez tipikus Luisan ért véget megint, nemde?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése