Kedvhiány

Ma s legalább kétszer nekiugrottam a Corey-sztori befejező részének, de csak nem tudom magam rávenni, hogy ténylegesen készen legyen. Tudom, lusta dög vagyok, lehet utálni emiatt is. De megpróbálom minél hamarabb megírni, már a fele megvan, de elég nyögvenyelősen ment. Szóval nem írom addig, míg nem érzem, hogy kedvem van.
  Fáradt vagyok amúgy, alig várom már hogy tudjak pihenni is a nyáron, melóztam már eleget, aztán még így sincsen vége. Csak azért van az egész, hogy ne üljek nyugton itthon egy percig se. Mindenesetre elég kiakasztó tud lenni. Most rágondolok, és felhúzom magam rajta. Nekem is ez a rohadt két hónap lenne szünet, mikor minimális szinten tudnék pihenni, meg hasonlók, de igazából az se fullos, mert két zenekarral haladni kell, próbák, koncertek, tehát lenne dolgom amúgy is. De nem, mert mire lógathatnám a lábam, szeptember lesz, utána kezdődik minden előröl, és belebolondulok abba is, hogy itthon mindenki idegbeteg lesz lassan, mert az egyiket kikészíti a bolt meg a másik, meg a másik közben mindenkit kikészít, meg mittudomén milyen családi drámák. Utána meg csodálkoznak, hogy a gyerek valamiért nem akar itthon lenni, hanem inkább elmegy bulizni éjszakára. Én kérek elnézést, hogy merek legalább ebben a tekintetben KAMASZ lenni! De nem is idegelem magam emiatt, mert elkap a pulykaméreg, aztán a WC-n kötök ki megint. Melléülök, aztán fölmegy bennem a pumpa. Szórakozásból meg fogat mosok a kefével, mert már ilyenektől sem állok olyan túlzottan messze.
Elment megint egy nap. És nem csináltam semmit, mert részt vettem tegnap egy buliban, fájó szívvel jöttem haza, egyből beálltunk szinte kerítést csinálni, aztán mire észbe kapok, egyetlen értelmes dolog, amit csináltam, az az edzés volt. Ennyi.
Amúgy kezdő gitárosoknak szólok, hogy adok továbbképzést gitáron rock/metal/blues irányzatban.