Hogyan tovább?

Nagyban gondolkozok azon, hogy hogyan is folytassam tovább a blog életét. Most, hogy a Corey - sztori véget ért, nehéz lesz pótolni azt valamivel, mert a szűk olvasói kör azért szerette. Nem merek Corey-val, sem hasonló karakterrel új történetbe kezdeni, mert nem akarok sablonos lenni, s félek, nem lesz jobb, mint az előző. Ennek ellenére megpróbálok valami újabb, komolyabb, és hosszabb cuccon dolgozni, ami remélem tetszeni fog legalább annyira, hogy hívjatok még olvasókat (átlag 20 olvasóm van perpill). De ez itt csak a reklám kedvéért. Nameg remélem, várni fogjátok annak a sztorinak is a következő részét, s nyálcsorgatva ültök majd több százan a gép előtt.
  Ez itt egy. A másik, amit írtam már ugyebár, a ,,Vélemény" részleg. Elég sok dologról megvan a véleményem, ennek ellenére pont ide írok keveset, ami szerintem hiba. Ezentúl azonban megpróbálok kicsit kedvezni nektek is, és olyan dolgokról írok, ami titeket is legalább annyira érdekel, mint engem. Persze elsősorban - természetesen csak a blogon - itt magamra vagyok tekintettel, mert ezt javarészt saját szórakoztatásomra csinálom. De azért jó, ha minél többen nézik. ;)
  Helyzetjelentés mindig lesz. Mondtam már, hogy miért szeretem őket írni, és hogy nekem mennyire tetszik az, mikor más is konkrétan csak erre épít szinte. Mint már említettem, szívesen kipróbálnám a videózást is, de sosem tudom magam rávenni, hogy olyan korszakalkotót csináljak ezzel, mint előttem sokan mások. Én meg nem egy sokadik noname vblogger akarok lenni, hanem egy elismert videós. Persze, ehhez videók is kellenek.
  Gondoltam még a további zene feldolgozásokra, sajnos a nyáron ez azonban csak egyedül fog menni, ősztől azonban Angyalhangú énekestársamat megpróbálom rávenni pár komolyabb dologra.
  Szóval így állunk, ez egy nagyon minimális szintű változás, mert az oldal komolyabb lesz tartalmilag, meg igyekszem a humor részt is kicsit kibővíteni, remélem sikerrel.
Ja, és barátoknak, haveroknak ne felejtsétek mondani, hogy van ez a síkhülye Launcelot gyerek egy bloggal, aztán érdemes olvasni.
És a végére egy kis kedvcsináló. Kérdés: akartok-e ilyeneket?

További szép napot!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések