Lehetőség
Cső!
Úgy gondoltam, elég rég volt már az, mikor bármiről is hosszabban elkezdtem írni, ami éppen nem történet, vagy vers, vagy valami egyéb szarság, amivel az időtöket szoktam lopni, ezért valami olyat próbálok megfogalmazni, ami mindannyiunk életében jelentős szerepet játszik; de csak rajtunk áll, hogy pozitív vagy negatív lesz-e a kimenetele.
Mi emberek elég hülyén vagyunk felépítve ahhoz, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyeket később képesek vagyunk megbánni. Maga az a szó, hogy "rossz döntés" viszont igen kényes, mert kérdés, hogy egy adott szituációban mi lehet a jó. Utólag már semmi nem fog kiderülni ezzel kapcsolatban, akkor sem, ha az ember literszámra issza a pálinkát, és kétségbeesetten kapaszkodik a múltjába.
Életünk minden szaros percében lebeg valami körülöttünk. Valami, amit érdemes lenne megragadnunk. Ennek a valaminek azonban van egy olyan különleges képessége, hogy csak utólag vesszük észre, ha nem figyelünk eléggé, és a tudat, hogy nem használtuk ki, sokkal égetőbb lehet annál, mint amekkora veszteséget okozott. Ezért járjunk mindig nyitott szemmel. A lehetőségeink kiaknázása csak rajtunk múlik, természetesen a szituációtól függően. Éppen nyalogathatjuk is a sebeinket, amiket az élet okozott, de mennék vele valamire? Nem túlzottan.
Tegyük fel, hogy felszáll a vonatra, és lassan haladsz el a fülkék mellett, mindegyikbe benézel, s már kezded feszélyezetten érezni magad, mert a fülkékben ülő emberek azt hiszik, hogy bámulod őket, ezért már csak villámgyorsan bekukkantasz és nagyjából próbálod a létszámot megfigyelni. Kezdesz még idegesebb lenni, ugyanis az utolsó kocsi végénél jársz, és mindenhol csak nemkívánatos személyek ülnek, az út hosszú, és nem szeretnéd végig állni. Két fülke van még hátra, és reménykedve haladsz tovább. Ahogyan benézel az utolsó előttibe, szíved megdobban, amikor megpillantasz egy gyönyörű lányt, szomorúan bámulni ki az ablakon. Észreveszi, ahogy lelassítasz, és rád néz, egyenesen a szemedbe. Elmosolyodik, s ugyan nem mond semmit, de úgy érzed, invitál. Visszamosolyogsz ügyetlenül, de észreveszed a következő üres fülkét. Az élménytől egész úton mosolyogsz, és próbálod magad rávenni, hogy átmenj a szomszédba. Pár perccel a végállomás előtt sikerül magad elhatároznod - de már késő. A fülke üres. Lehet, hogy a feleséged sétált ki az életedből, mielőtt beléphetett volna.
Sokszor nem tudjuk, hogy melyik választás mit hoz majd a jövőben, és megpróbálhatnék mondani valamilyen maszlagszöveget, hogy mi alapján válasszunk. De nem fogok. Nem csak azért, mert magam sem vagyok biztos benne, és más életét rossz tanáccsal nem akarom tönkre tenni, hanem azért, mert ezt az utat magának kell megjárnia mindenkinek.
Csak remélni tudom, hogy mindenki a legjobb ösvényen halad, vagy éppen azt vágja magának.
Úgy gondoltam, elég rég volt már az, mikor bármiről is hosszabban elkezdtem írni, ami éppen nem történet, vagy vers, vagy valami egyéb szarság, amivel az időtöket szoktam lopni, ezért valami olyat próbálok megfogalmazni, ami mindannyiunk életében jelentős szerepet játszik; de csak rajtunk áll, hogy pozitív vagy negatív lesz-e a kimenetele.
Mi emberek elég hülyén vagyunk felépítve ahhoz, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyeket később képesek vagyunk megbánni. Maga az a szó, hogy "rossz döntés" viszont igen kényes, mert kérdés, hogy egy adott szituációban mi lehet a jó. Utólag már semmi nem fog kiderülni ezzel kapcsolatban, akkor sem, ha az ember literszámra issza a pálinkát, és kétségbeesetten kapaszkodik a múltjába.
Életünk minden szaros percében lebeg valami körülöttünk. Valami, amit érdemes lenne megragadnunk. Ennek a valaminek azonban van egy olyan különleges képessége, hogy csak utólag vesszük észre, ha nem figyelünk eléggé, és a tudat, hogy nem használtuk ki, sokkal égetőbb lehet annál, mint amekkora veszteséget okozott. Ezért járjunk mindig nyitott szemmel. A lehetőségeink kiaknázása csak rajtunk múlik, természetesen a szituációtól függően. Éppen nyalogathatjuk is a sebeinket, amiket az élet okozott, de mennék vele valamire? Nem túlzottan.
Tegyük fel, hogy felszáll a vonatra, és lassan haladsz el a fülkék mellett, mindegyikbe benézel, s már kezded feszélyezetten érezni magad, mert a fülkékben ülő emberek azt hiszik, hogy bámulod őket, ezért már csak villámgyorsan bekukkantasz és nagyjából próbálod a létszámot megfigyelni. Kezdesz még idegesebb lenni, ugyanis az utolsó kocsi végénél jársz, és mindenhol csak nemkívánatos személyek ülnek, az út hosszú, és nem szeretnéd végig állni. Két fülke van még hátra, és reménykedve haladsz tovább. Ahogyan benézel az utolsó előttibe, szíved megdobban, amikor megpillantasz egy gyönyörű lányt, szomorúan bámulni ki az ablakon. Észreveszi, ahogy lelassítasz, és rád néz, egyenesen a szemedbe. Elmosolyodik, s ugyan nem mond semmit, de úgy érzed, invitál. Visszamosolyogsz ügyetlenül, de észreveszed a következő üres fülkét. Az élménytől egész úton mosolyogsz, és próbálod magad rávenni, hogy átmenj a szomszédba. Pár perccel a végállomás előtt sikerül magad elhatároznod - de már késő. A fülke üres. Lehet, hogy a feleséged sétált ki az életedből, mielőtt beléphetett volna.
Sokszor nem tudjuk, hogy melyik választás mit hoz majd a jövőben, és megpróbálhatnék mondani valamilyen maszlagszöveget, hogy mi alapján válasszunk. De nem fogok. Nem csak azért, mert magam sem vagyok biztos benne, és más életét rossz tanáccsal nem akarom tönkre tenni, hanem azért, mert ezt az utat magának kell megjárnia mindenkinek.
Csak remélni tudom, hogy mindenki a legjobb ösvényen halad, vagy éppen azt vágja magának.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése