Alapok.
Becsuktam az ablakot, és az ajtót is. Bár szívesen zárkózom el a világ elől most is, ahogyan általában, a fő ok most a hideg és a zaj eltüntetése, legalább az én "személyes" pár négyzetméteremen.
Jobban is megy így a töprengés. Egész nap csak töprengés, ugyan azzal a végeredménnyel. Vagy olyan felfedezésbe jutok, ami elszomorít, esetleg rájövök, hogy a képzeletem játszadozik velem, csak múló álmokat látok, melyeknek megvalósításához kevés vagyok. Elvégre én sem vagyok több egy elhagyatott embertől. Képtelen vagyok megmaradni a valóság talaján, mert nem nekem való valóság ez így, s tudom, ezen változtatnom kell, hogy mindenki számára jobb legyen. De néha kell egy kis kényszerszünet, még a hozzám hasonló idiótáknak is. Ha ez a valóság nem tetszik, hát megírom a saját valóságomat. Leírok egy olyan életet, világot, amelyben szívesen tevékenykedek.
Megvádolhatna sok ember - és meg is fog - teljesen jogosan, hogy irányítani akarok, és az én világomban ezt meg is tehetem. Ha akarok hóvihart, járványt, vagy más természeti csapást zúdítok egy város lakosaira, vagy feltámaszthatom halottaikat. De nekem nincs igényem arra, hogy ennyi mindent irányítsak. Van, aki sokkal jobb ebben, mint én.
Akkor mégis miért csinálom? Mert szórakoztat. Engem legalábbis, és kétségkívül örülök annak, ha az olvasóimat is, de - és ne sértődjön meg senki - nem az ő szórakoztatásuk az én elsődleges célom, hanem a saját megnyugtatásom, idegeim levezetése, és még három-négy sablonduma, amit a magyar "bloggerek" kilencven százaléka az írna az én helyemben, csak éppen sajnos írni nem tud. Kigúnyolják az írást, amit nem szeretek. Ilyenkor elgondolkozom, vajon biztos jó korba születtem?
Jöhet a következő, és szerintem az utolsó kérdés; miért írom én ezt le? Húzom itt mindenki drága idejét egy kis lárifárival, magyarázok valamit, amire talán senki nem kíváncsi, elvégre egy hozzám hasonló figura monológja nem minden esetben érdekes, hogy finoman fogalmazzak. Ha felmerül ez a kérdés, akkor szomorú vagy, mert azt jelenti, hogy annyira félvállról vettek, hogy nem figyeltek rendesen. Öreg hiba. Bár egyik írásom sem olyan komplikált, mint én vagyok, ettől függetlenül érdemes figyelni rám is, és összekapcsolni a gondolataimat. Rengeteg dolog van a sorok között. De visszatérve a kérdésre, hogy a figyelmetlenebbek ne ugráljanak a sorok között, leírom még egyszer; szórakoztat. Fáradt vagyok, félek, és negatív gondolatok ostromolnak. Üljek csendben a szobámban, és hagyjam őket elhatalmasodni magamon még jobban? Inkább készítettem egy kávét,azt kortyolgattam a fehér kollégiumi falak között az íróasztalomnál egy sima lapú füzetbe írva egy kifogyó félben lévő vörös tollal egy újabb szutykot, csak azért, hogy eltereljem a figyelmemet arról a szörnyetegről, ami engem zabál belülről. Legyen e rövid "szutyok" blogom alappillére mostantól!
Örülne már néhány ember, ha befejezném, És ezt itt most be is fejezem. De csak ezt. Jöjjön, ami még rosszabb, jöjjön az én világom. Ez az egy oldal itt, csak a kezdet. És engedem, hogy ami elkezdődött, az folytatódjon. Úgy, ahogyan folytatódnia kell.
Jobban is megy így a töprengés. Egész nap csak töprengés, ugyan azzal a végeredménnyel. Vagy olyan felfedezésbe jutok, ami elszomorít, esetleg rájövök, hogy a képzeletem játszadozik velem, csak múló álmokat látok, melyeknek megvalósításához kevés vagyok. Elvégre én sem vagyok több egy elhagyatott embertől. Képtelen vagyok megmaradni a valóság talaján, mert nem nekem való valóság ez így, s tudom, ezen változtatnom kell, hogy mindenki számára jobb legyen. De néha kell egy kis kényszerszünet, még a hozzám hasonló idiótáknak is. Ha ez a valóság nem tetszik, hát megírom a saját valóságomat. Leírok egy olyan életet, világot, amelyben szívesen tevékenykedek.
Megvádolhatna sok ember - és meg is fog - teljesen jogosan, hogy irányítani akarok, és az én világomban ezt meg is tehetem. Ha akarok hóvihart, járványt, vagy más természeti csapást zúdítok egy város lakosaira, vagy feltámaszthatom halottaikat. De nekem nincs igényem arra, hogy ennyi mindent irányítsak. Van, aki sokkal jobb ebben, mint én.
Akkor mégis miért csinálom? Mert szórakoztat. Engem legalábbis, és kétségkívül örülök annak, ha az olvasóimat is, de - és ne sértődjön meg senki - nem az ő szórakoztatásuk az én elsődleges célom, hanem a saját megnyugtatásom, idegeim levezetése, és még három-négy sablonduma, amit a magyar "bloggerek" kilencven százaléka az írna az én helyemben, csak éppen sajnos írni nem tud. Kigúnyolják az írást, amit nem szeretek. Ilyenkor elgondolkozom, vajon biztos jó korba születtem?
Jöhet a következő, és szerintem az utolsó kérdés; miért írom én ezt le? Húzom itt mindenki drága idejét egy kis lárifárival, magyarázok valamit, amire talán senki nem kíváncsi, elvégre egy hozzám hasonló figura monológja nem minden esetben érdekes, hogy finoman fogalmazzak. Ha felmerül ez a kérdés, akkor szomorú vagy, mert azt jelenti, hogy annyira félvállról vettek, hogy nem figyeltek rendesen. Öreg hiba. Bár egyik írásom sem olyan komplikált, mint én vagyok, ettől függetlenül érdemes figyelni rám is, és összekapcsolni a gondolataimat. Rengeteg dolog van a sorok között. De visszatérve a kérdésre, hogy a figyelmetlenebbek ne ugráljanak a sorok között, leírom még egyszer; szórakoztat. Fáradt vagyok, félek, és negatív gondolatok ostromolnak. Üljek csendben a szobámban, és hagyjam őket elhatalmasodni magamon még jobban? Inkább készítettem egy kávét,azt kortyolgattam a fehér kollégiumi falak között az íróasztalomnál egy sima lapú füzetbe írva egy kifogyó félben lévő vörös tollal egy újabb szutykot, csak azért, hogy eltereljem a figyelmemet arról a szörnyetegről, ami engem zabál belülről. Legyen e rövid "szutyok" blogom alappillére mostantól!
Örülne már néhány ember, ha befejezném, És ezt itt most be is fejezem. De csak ezt. Jöjjön, ami még rosszabb, jöjjön az én világom. Ez az egy oldal itt, csak a kezdet. És engedem, hogy ami elkezdődött, az folytatódjon. Úgy, ahogyan folytatódnia kell.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése