Helyzetünk

Kollégiumi társalgó, 21:05. A bukóablakon a másodikra hűvös levegő áramlik be. Körülöttem emberek. Páran gép előtt, s ezek java a facebook-on tevékenykedik valami nagyon hasznos dolgot. Távol, a két ablak között a Smart TV-n éppen focit néz a fiúk egy része. Tőlem balra, a fal mellett ülnek. Van, aki beszélget inkább, nem érdekli a meccs.
  Nagy a hangzavar. Mindenki mondja a saját poénjait, s mindenki tesz egy lapáttal a másik véleményére. Káosz. Nem bírom befogadni az infót. Fáj a fejem. Fáradt vagyok. Mikor lesz vége?
  Közben a holnapi napra gondolok. Délután focizni megyek. Órák fele elmarad. Laza nap lesz aránylag. Kérdés, mennyi erőm lesz befejezni.
  Hiányérzetem van. Hiányzik ez, hiányzik az. Hiányzik Ő. Letettem Róla. Nincs mit nyerni.
  Az elmúlt két nap túlterheltem magam kondival, annak reményében, hogy tudok aludni. Vasárnap nem sikerült, a mai napban reménykedem. Becsukják az ablakot. Mintha melegebb lenne.
  A sztori folytatása alakul a fejemben. Kár, hogy lusta vagyok kidolgozni, s sajnos az is kivételes, hogy most itt tudok írni egyáltalán. Boldogsággal töltenek el ezek a gondolatok. Talán ezt ki kellene használnom, s gondolnom erre sokat.
  Sikerült az osztályozóm németből. Két pontot vesztettem. Meglett az ötös. Megérte küzdeni.
  Ha zárnak, megint egyedül leszek. Magamra zárva egy elkülönített szobában. Ezek a dolgok kint maradnak, nem vihetem be őket.
  Újra kinyitják az ablakot. A testem most egyszerre fagy a lelkemmel.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések