Gondolkodom
,,Gondolkodom, tehát vagyok."
Sok ember létezését kétségbe vonnám, ha tényleg ez határozza meg a létet. De most nem ez a lényeg, csak illett a címhez az idézet. Hagyjuk is itt ezt a témát.
Igazából azért írok, mert gondolkodom. Az élet nagy dolgain, és a többi. Semmi egyéb. Gondolkodom. És rájöttem, hogy szeretném, ha mindenki számára követhető legyen, már akit érdekel. Mert mi volt a mi dolgunk mindig is? A mi dolgunk, magukat írónak vagy éppen költőnek nevező, egoista, és néha túl filozófus embereknek, hogy segítsük népünket. Felnevel minket az ország, hogy majd segítsünk neki felnevelni többi gyermekét, mint a tanár. Van, aki ezért, van, aki teljesen másért felel. A lelkiismeretem tiszta marad, mert én mindig noszogatlak benneteket.
Igen, lehet van egy kis beképzeltség a véremben. Na és? Hinne nekem valaki, ha megalázkodnék? Nem. De ha hinne sem alázkodnék meg jobban.
Kedves olvasók, magyarok. Úgy gondoljátok, hogy én azt tartom magamról, hogy a szavak mestere vagyok. Tévedtek. Csupán egy diák vagyok, aki túl sokat gondolkodik ahelyett, hogy valami értelmes dologgal üsse el az időt. Örülnék, ha több ember is megpróbálná használni a megmaradt agysejtjeit. De nem is; Örülnék, ha több ember venné észre, hogy lelke szabad akar lenni. Nem egy idióta divat keretein belül; az börtön. Nem a kornak megfelelően; az is börtön. Hanem önmagának megfelelően. Persze sok ember ezt már annyira a lázadásnak tekinti, hogy divatot teremtett belőle, és így a lázadás, mint olyan, értelmét vesztette. Ha mindenki lázad, ki a lázadó igazából? A lázadásnak is van egy módja, egy eleganciája, amit nem lehet egy szerkesztett képpel, amin egy lány van csücsörítve, vagy nagyon nevetve rövidnadrágban és lenge felsőben megszerezni. Ez nem erről szól. Ez a lelki szabadság? Hogy azt csináljuk, ami menő?
A nép, melynek kezébe sok nagy a hatalmat adta a 18. században - legalábbis akarta - annyira elbutult, hogy rossz körbenézni. Bár ez nem jelenti azt, hogy akkor okosabbak voltak az emberek, de reménykedem benne, hogy ami most zajlik, az nem normális állapot. Mert ha nem normális, akkor egy idő után rájönnek az emberek, hogy ez így kompletten a trágyadomb legalja, és változtatnak, aminek következtében társaim és én új munkát keresünk, vagy az élet más pontján próbálunk segíteni. Bár, ahogyan kedvem tartja. Az én dolgom, hogy elégedett legyek, de valami mindig b*ssza majd a csőrömet.
Nem tudom, mit és miért írtam az elmúlt pár percben. De arra még tisztán emlékszem, hogy mivel kezdtem. Ha nem csak a címhez passzol, hanem a szöveghez is, akkor azzal is zárnám le mondandómat.
,,Gondolkodom, tehát vagyok."
Sok ember létezését kétségbe vonnám, ha tényleg ez határozza meg a létet. De most nem ez a lényeg, csak illett a címhez az idézet. Hagyjuk is itt ezt a témát.
Igazából azért írok, mert gondolkodom. Az élet nagy dolgain, és a többi. Semmi egyéb. Gondolkodom. És rájöttem, hogy szeretném, ha mindenki számára követhető legyen, már akit érdekel. Mert mi volt a mi dolgunk mindig is? A mi dolgunk, magukat írónak vagy éppen költőnek nevező, egoista, és néha túl filozófus embereknek, hogy segítsük népünket. Felnevel minket az ország, hogy majd segítsünk neki felnevelni többi gyermekét, mint a tanár. Van, aki ezért, van, aki teljesen másért felel. A lelkiismeretem tiszta marad, mert én mindig noszogatlak benneteket.
Igen, lehet van egy kis beképzeltség a véremben. Na és? Hinne nekem valaki, ha megalázkodnék? Nem. De ha hinne sem alázkodnék meg jobban.
Kedves olvasók, magyarok. Úgy gondoljátok, hogy én azt tartom magamról, hogy a szavak mestere vagyok. Tévedtek. Csupán egy diák vagyok, aki túl sokat gondolkodik ahelyett, hogy valami értelmes dologgal üsse el az időt. Örülnék, ha több ember is megpróbálná használni a megmaradt agysejtjeit. De nem is; Örülnék, ha több ember venné észre, hogy lelke szabad akar lenni. Nem egy idióta divat keretein belül; az börtön. Nem a kornak megfelelően; az is börtön. Hanem önmagának megfelelően. Persze sok ember ezt már annyira a lázadásnak tekinti, hogy divatot teremtett belőle, és így a lázadás, mint olyan, értelmét vesztette. Ha mindenki lázad, ki a lázadó igazából? A lázadásnak is van egy módja, egy eleganciája, amit nem lehet egy szerkesztett képpel, amin egy lány van csücsörítve, vagy nagyon nevetve rövidnadrágban és lenge felsőben megszerezni. Ez nem erről szól. Ez a lelki szabadság? Hogy azt csináljuk, ami menő?
A nép, melynek kezébe sok nagy a hatalmat adta a 18. században - legalábbis akarta - annyira elbutult, hogy rossz körbenézni. Bár ez nem jelenti azt, hogy akkor okosabbak voltak az emberek, de reménykedem benne, hogy ami most zajlik, az nem normális állapot. Mert ha nem normális, akkor egy idő után rájönnek az emberek, hogy ez így kompletten a trágyadomb legalja, és változtatnak, aminek következtében társaim és én új munkát keresünk, vagy az élet más pontján próbálunk segíteni. Bár, ahogyan kedvem tartja. Az én dolgom, hogy elégedett legyek, de valami mindig b*ssza majd a csőrömet.
Nem tudom, mit és miért írtam az elmúlt pár percben. De arra még tisztán emlékszem, hogy mivel kezdtem. Ha nem csak a címhez passzol, hanem a szöveghez is, akkor azzal is zárnám le mondandómat.
,,Gondolkodom, tehát vagyok."
Megjegyzések
Megjegyzés küldése