Meleg

  Szótlanul állt a romos ház kiskapujánál. Fából készült kerítése foghíjasan, ferdén jelölte a birtok határait, védelmet azonban nem képes nyújtani. A kapu kilincsét is a rozsda tarthatja a helyén, vagy annak a póknak a hálója, amelyik a kirohadt zárszerkezetbe költözött az évek alatt. A kétszintes, javarészt fából készült épület sem volt jobb állapotban. Ablakai szinte egytől egyig betörve, a falakon, plafonokon lyukak tátongtak, mintha megannyi ostromot kellett volna megélnie. Ki tudja, lehet ez történt. Régen járt már erre. 

  Mielőtt belökte volna a kiskaput, még egyszer visszafordult, hogy körülnézzen. A házat a világtól elkülönítő erdő teljesen lángokba borult, ezzel festve vörösre a kora tavasz lemenő napsugarait. Az ide vezető kis ösvényt is ellepték már a lángok. Egyetlen egy irányba lehet haladni innen; előre. 

  Ahogy keze a kilincshez ér, és lassan tolja be a kaput, vele együtt több helyen is tovább dől a korhadt kerítés; már úgyis mindegy - gondolja. Ő csak haza akart térni egy ilyen hosszú utazás után. A verandára, és a ház főbejáratához vezető, repedezett járdán haladva látja, hogy az erdő nem csak ott ég, ahonnan érkezett, hanem a ház mögött is, teljesen körbeölelve őt, és az oly régóta ismert otthont. 

  Annyira szeretne hívogató választ kapni odabentről, hogy nem kopogtat. Nem bírná ki, ha nem üdvözölné őt senki, ezért inkább az esélyét sem adja meg annak, hogy újabb fájdalom üthesse fel szívében a fejét. Ahogy benyit, az ajtó hangos reccsenéssel törik ki a helyéről, és törik darabokra a rothadásnak indult padlón. Elmosolyodik; lehet, hogy ennyire nem lett volna szabad elhanyagolni ezt a helyet. A padló deszkái recsegnek, ropognak, rengeteg, éhes szájként tátongó lyukakkal tűzdelve. Régi szekrények, asztalok hevernek szanaszét a földön, mindegyikből nagy darabokat tépett ki az idő vasfoga. Egy-két régi festmény még ferdén áll ugyan a falakon, s egy-két tányér is díszeleg valahol a porréteg és mocsok alatt. Soha nem volt bátorsága ahhoz, hogy pontosan felkutassa, merre vannak, ne adj' Isten letakarítsa. Most pedig már nincs is értelme. 

  Lassan lépdel beljebb. Szomorú mosollyal méri fel a terepet, miközben körbejárja azt. Kezét végighúzza a bútornak csúfolt szemétkupacokon. Minden érintés enyhe áramütésként éri; egyszerre csendül fel fejében nosztalgia és az undor, a lelkiismeretfurdalás disszonáns akkordja. Fájdalmas, hogy az egyetlen közös dolog ezekben az érzésekben, hogy mindegyikhez túl késő. Nagyot sóhajt, és tekintete az emeletre vezető, rozoga falépcsőn állapodik meg. Készen áll. 

  Óvatosan veszi felfelé az irányt, kezét a korláton tartva. Hangosan recseg, ropog talpa alatt a fa, de sikerül feljutnia az emeletre, onnan pedig céltudatosan fordul a legbelső, legszűkebb szoba irányába. Az égő erdő füstjének illata elkezd egyre erősebben érződni, lépteit az emelet padlójának fájdalmas nyöszörgése kíséri. Megtalálja a szobát. 

  Ajtaja aránylag ép. Nincs bezárva. Gyengéden betolja maga előtt, és belép a teljesen üres szobába. A padló itt is beszakadva több helyen, a fa pedig siralmas állapotban. A falakról évezredes pókháló lóg függönyként, mely csillogni látszik az ablakon besütő lemenő Nap fényében. 

  Leül a padló azon részére, ahol a napsugarak elérik. Mellzsebéből egy összehajtogatott fényképet vesz elő, és leteszi maga elé, majd bámulni kezdi bocsánatkérően. Cigarettára gyújt, és hagyja, hogy a képet nézve minden gondolat utat törhessen magának. Az érzések azonban makacs, és kusza dolgok. Nehéz őket elkülöníteni egymástól. Még most, ebben a nyugodt állapotban is. Tudja, hogy hamarabb kellett volna ezt a helyet megvizsgálni, újratervezni, és felújítani. Vagy nem hagyni, hogy idáig fajuljon a helyzet. 

  Néma bólintással kér utoljára elnézést a fényképtől, majd hanyatt fekszik a padlón, a Nap sugarai alatt. Cigarettájából szív egy nagyot, s miközben kifújja a füstöt, szépen lassan, testének minden porcikája lazulni kezd. A görcsös kapaszkodás, a feszült fájdalom nem ütközik tovább akadályba, és a beszívott füsttel együtt elkezdi átjárni a testét, ő pedig elmosolyodik.

A lángok ropogása egyre közelebb hallatszik. 

Az épület falai recsegni kezdenek. 

Meleg van.