6

**

Szóval, elégedett vagyok. Az elmúlt időszak rengeteg munkával járt, azonban tökéletesen megérte beleölni az építkezésbe az energiámat. Miközben ezeket a sorokat írom, a jól megérdemelt kávémat iszogatom. Szeretem a kávét, úgy gondolom, a napjaim elengedhetetlen részévé vált már a koffeinfogyasztás rövid, de annál kellemesebb rituáléja. 

Ha kinézek frissen befejezett szobám ablakán, éppen látom a távolban telkem kerítését. Elég nagy területet sikerült lefoglalnom. Az udvar természetesen még közel sem tökéletes, ahogy magán az épületen is van még mit szépíteni, de mindenképpen büszkeséggel tölt el, ha körülnézek. Sikerült felépítenem a házat, és rögzítenem a területet, amit a saját, biztonságos otthonomnak hívhatok. 

Nem szívesen merészkedek a kerítésen kívül. Úgy hallottam, veszélyes állatok is élnek errefelé. Mindenképpen szeretném majd jobban felfedezni a környéket, de perpillanat nem érzem úgy, hogy rendelkezem a megfelelő felszereléssel, hogy megtegyem. Vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a veszélyes helyeken történő bóklászás. . 

**

Szépen halad az udvar rendbe rakása. Befüvesítettem, és imádom, ahogy a felkelő nap fényei szépen lassan megtöltik a természet arany színével a környéket. Egy reggelt sem mulasztok el, hogy láthassam. Minden nap kiállok egy csésze kávéval, és gyönyörködöm benne, tudván, hogy az egész az én művem. 

Akadtak bizonyos nehézségek természetesen, emiatt a kerítést kénytelen voltam egy kicsit beljebb telepíteni, mint ahogy az eredetileg el lett tervezve. Anyagilag is rengeteget spóroltam rajta, valamint kevesebb munkával is járt. Nem hiszem, hogy az a néhány méter rengeteget számítana az udvarból. Visszaadom azt a részt a külvilágnak, legalább ezzel is kifejezem a hálámat azért, hogy itt lehetek.

** 

Ismét egy remek időszakot tudhatok magam mögött. Bár a terjeszkedéssel kapcsolatos terveim sajnos nem jöttek össze - sőt, a kerítést még beljebb kellett, hogy telepítsem - nem panaszkodok. Ugyanakkor el kell ismernem azt is, hogy az udvar mérete már jelentősen csökkent. Gondozni így egy kicsit könnyebb. Azonban nem sok mozgásteret enged a ház körül, úgyhogy az elmúlt időszakban inkább a házzal, és annak berendezésével foglalkoztam. Mindenre szükségem van, amire szüksége lehet egy embernek. Kivételesen büszke vagyok arra, hogy külön még egy dolgozószobát is berendeztem magamnak. Gyerekkorom óta szerettem volna egyet, és megteremthettem a sajátomat. Így a hálószobám már csak a pihenést szolgálja. Megteremtettem a maga szentségét. Minden mást pedig a dolgozószobában intézek. Örömmel tölt el, hogy ezt megtehetem. 

**

Sajnálom, hogy egy ideje már nem jelentkeztem. Néha egy-két dolgot elfelejtek megtenni az utóbbi időben. Vagy legalábbis el akarom őket felejteni, hogy ne kelljen őket megcsinálnom. Épp emiatt a mentalitás miatt semmilyen újítást nem eszközöltem se a házon, se az udvaron. Leszámítva a kerítést. Ismét beljebb kell tennem. Így már olyan közel van a ház falához, mintha nem is létezne. 

Nehezen alszom éjszakánként, és az utóbbi időben kicsit frusztráltabb vagyok nappal is. Rengetegszer, mintha vadállatokat hallanék a kerítés körül mászkálni, és morogni. Úgy érzem, figyelnek, és csak arra várnak, hogy betörjenek hozzám... Ugyan nem láttam őket egyszer sem, de a megérzésem a létezésükről, és a szándékaikról óvatossá tesz. Kávét is egyre ritkábban főzök, sőt, a konyhában sem tartózkodom már sokat. A Napfelkelte sem mozgat meg kifejezetten. Az a rész, ahol egykor az udvar volt, már rengeteg gaznak ad otthont. Nem tetszik a látvány, épp ezért igyekszem nem is foglalkozni vele. Csak arra van szükség, hogy egy kicsit összeszedjem magam, új erőre kapjak, és akkor rendbeteszek mindent. 

**

Beköltöztem a hálószobámba. Egy idő után teljesen feleslegesnek tűnik, hogy külön dolgozószobája legyen az embernek. Csupán feleslegesen fogyasztom az energiámat azzal, hogy átmegyek egy másik szobába megcsinálni ugyan azt, amit ebben a szobában is meg tudok tenni. 

Egyre többször nem hagyott pihenni a zaj a kerítésen kívülről. Mivel a falak takarták a jelenlétét, nem éreztem magam biztonságban. Tudnom kellett, hogy van egy olyan fal körülöttem, ami megvéd, és a falak nem bizonyultak elégnek. Úgyhogy betelepítettem a kerítést a hálószoba fal mellé az egyik nap. Megvártam, míg világos lesz, és kiszaladtam érte. Rettenetes élmény volt. Egyetlen egyszer kellett csak kilépnem az ajtón kívülre, és minden túlzás nélkül állítom, hogy halálfélelmem volt. 

De hála Istennek, már biztonságban vagyok. Legalábbis úgy érzem. Befelé jövet megpillantottam egy üveg whiskeyt a konyhában, úgyhogy felkaptam, és behoztam magammal. Nem lenne sem kedvem, sem erőm kimenni érte. Épp emiatt a kávé sem játszik már szerepet az életemben. 

Szűk itt a hely egy élet vezetéséhez, de tökéletesen elég lesz ahhoz, hogy összekapjam magam. Csak egy kis nyugalomra és pihenésre van szükségem. 

**

Egyre ijesztőbb lett a világ a kerítésen kívül. Szinte láttam, hogy a fenevadak ott ólálkodnak az ajtó előtt, és csak idő kérdése, míg betörnek. A hangjuk egyre több sebet karcolt az agyamba. Tudtam, hogy közelebb kell húznom magamhoz a kerítést, hogy biztosnságban tudjam az életemet. Természetesen túl félelmetessé vált minden ahhoz, hogy magamtól képes legyek rá, úgyhogy annyit ittam az akció előtt, hogy ne legyen kapacitásom a rettegésre koncentrálni. Magam köré tettem a léceket, éppen annyi helyet hagyva magamnak, hogy le tudjak ülni. Soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz majd abból, amit felépítettem. 

Hiába van azonban itt a kerítés, semmi nem változott. Sem a félelem, sem a hiány, sem a csalódás nem tűnt el. A szoba egyre sötétebb. Ez a pont, ahol vagyok, pedig egyre kényelmetlenebb. 

A kerítés pedig csak akkor lehet hozzám közelebb, ha magamba szúrom. 

De akkor is úgy érezném, hogy túl távol van.