Holnap

Hogy én mennyire utálok fáradtan felkelni!

Dögmeleg párnám és takaróm lökne ki magából,

És maradna a halál, ha lenne erőm megmozdulni

Legalább, de erőt vesz rajtam a lusta, kóborló

Álom. A borok, sörök utórezgése? Egy kávét,

Légy szíves, tegyél oda, hátha kikelek - 

Mondanám gyengén, de bátran - ha lenne kinek.

A percek csak vánszorognak, mégis órákat fekszek;

Magamat utálva; ,,Baszdmeg, te tehetetlen!"

S egyszer valahogy csak felkelek. 

Aztán csalódok.

Sehol a kávé, a reggeli, de legalább

Tornyosul a mosatlan,

Amit ha meglátok, egyből fenyegetve érzem magam. 

Azt is utálom, ha csak menstruálok;

Erre számold, hogy majd öt napig mosogatok. 

Ugye? Borzalom. 

Szarok bele! - egyelőre. Inkább jöjjön a koffein

Meg a nikotin reggelre, nem fúj a szél, az erkélyi

Kilátás elég szép, szóval

Szép szóval ráveszem magam, hogy a kotyogóst

Működésre bírjam. Nem könnyű egy ilyen reggelen;

Le is roskadok egy székre gyorsan.

Nem valami kényelmes. Hol van

A gitárom? Áh, lényegtelen, ilyen szarul

Lehetetlen, hogy ne játsszak szarul. 

Sóhajtok egy nagyot. Mit csináltam este? 

Bár ne tudnám... Átok, ha az ember nem felejt

Részegen. Te vagy a másnap krónikása,

A bárd, a történetek húrjain úgy játszhatsz

Ahogy a Pisti gyomrával a várda, 

Mikor belehányt a Béla haverod ágyába. 

Guszta? Te csak hallod. Én láttam. 

Meg mesélem - Mit tegyek, ha megkértek? 

Majd ahogy kisztoriztad Magad, elgondolkodsz;

Baszki, miért ittam annyit? 

És tudod ezzel mi a baj? Hogy eszedbe jut,

Hogy eszedbe jutott tegnap este valami

Belőle, Róla. Egy emlék, egy illat, 

Vagy akár egy kósza pillanat. 

De valahogy mosolyognod kellene

Ha fontos számodra a barátok jókedve,

Meg a lány, aki éppen fűzögetne ha látnád,

Vagy hagynád. 

Mit tennél? Ugye? Töltenél, vagy kérnél újat. 

Pedig többször átfutott a fejeden, hogy mi lenne...

Ha nem égetnéd oda a kávéfőzőt. 

Le is kapod a forró tűzhelyről,

A bögrébe négy cukor, meg kettő kompletta, 

Félig megtöltöd, leakasztod a kabátot a fogasról - 

Jól néz ki -, lábad a papucsba dugod, és 

Hunyorogva totymorogsz az erkélyre

Egy szál szivarkával. Ha nincs mázlid

A gyújtót bent hagytad. Olyankor bármit

Képes lenne az ember szétrúgni. 

Az idő tényleg szép. Süt a Nap, 

Pár ember sétál, életre kelt néhány fa,

Is, de Te már megint ott jársz, hogy mi lenne ha? 

Tudod, ez kellemetlen érzés. Hogy 

Nem tudod, miért nem volt

Az ember, aki Te vagy elég jó; hogy

Most az vagy-e? Vagy elég rossz? 

Esetleg leszel-e több valaha, 

Vagy csak úgy sodródsz az árral, amiből

Kidugnád a fejed, ha érnél annyit, hogy saját erődből

Képes legyél onnan ki is ugrani; mert

Te baszd meg, Te akarsz többet

Annál, mint ami vagy, vagy lehetsz. 

Mikor egy világot akartál megváltani

Úgy, hogy reggel fel sem bírtál kelni;

Akkor nézel le az erkélyről a járdára,

Morfondírozol azon, hogy egy ugrással

Ki is zuhanhatnál, ha a fejed szétloccsanna.

Kár, a másodikról max. darabokra 

Töröd Magad, és nyomorultabb 

Leszel, mint ahogy most érezheted Magad. 

Szívsz egy utolsót, s lehunyt szemmel

Sóhajtasz egy nagyot, hogy a füsttel

Kifújd ezt a szart is, ami eddig megbénított,

Hogy eltűntesd végre a torony mosatlanod.